Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt reagált a Lázár János közlekedési miniszter péntek délután Pestszentimrén tartott utcafórumán elhangzottakra. AZ LMP jelöltje a lajosmizsei vasútvonal fejlesztésének szükségességéről és a beruházás körül kialakult pártpolitikai csatározásról fejtette ki a véleményét.
A lajosmizsei vasútvonal az egyetlen dízelmozdonyos, rémes állapotban lévő elővárosi vonal, ahol 40 km/h sebességgel döcögnek a Csörgők, és melynek kétvágányúsítását, villamosítását és korszerű, negyedóránként járó elővárosi vasútvonallá fejlesztését Karácsony Gergely listájának második helyezettje, Szaniszló Sándor DK-s helyi polgármester jó ideje akadályozza, pedig kész vannak a tervek és uniós projektlistán is szerepel a beruházás
– állapította meg Vitézy. Karácsony Gergely kihívója üdvözölte, hogy Ughy Attila fideszes polgármesterjelölt végre foglalkozik az üggyel, és Lázár Jánost hívta utcafórumozni.
Hozzátette: egyetért Lázár Jánossal a lajosmizsei vasútvonal fejlesztésében. Úgy gondolja, hogy Karácsony Gergely és a DK teljesen abszurd érvekkel akadályozza a fejlesztést. „Lázár Jánosnak igaza van abban, hogy a vasútvonal áthelyezése és föld alá helyezése is teljesen életszerűtlen felvetés, ahogy abban is, hogy a tehervonatokkal riogatás teljesen valótlan, és valójában csak az elővárosi vasút fejlesztésével szembeni hergelésre jó” – állapította meg a főpolgármester-jelölt.
Elmondása szerint a főpolgármester és a DK-s kollégái évek óta akadályozzák a vasút fejlesztését Budapesten, és valótlan információkkal vezetik félre a helyieket szerte Budapesten. „Szavakban zöld, valójában álzöld politika ez” – tette hozzá.
Lázár János még azt is elismerte, hogy a budapesti HÉV-ek és elővárosi vasútvonalak fejlesztése kapcsán a korábban az általam vezetett BFK-ban készült tervek jók, sőt történelmi jelentőségűek és előremutatóak – már csak azt kéne megértenem, akkor miért verte szét a teljes intézményt, és rúgta ki az összes ezzel foglalkozó szakembert 2022-ben
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!