Az 1980-as évtized végén az akkor húszas éveit taposó Gyurcsány Ferenc hamar otthagyta a KISZ-t, majd utódszervezetét, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséget (Demiszt) is, hogy Új Nemzedék elnevezéssel önálló politikai alakulatot hozzon létre a fiatal generáció érdekeinek képviseletére.

25
Már akkoriban sem jött zavarba, ha kényes, kellemetlen kérdések kerültek szóba. Amikor az Ifjúsági Magazin szembesítette őt azzal, hogy a Fővárosi Tanács mint a Demisz alelnökének utalt ki egy lakást, és nem az Új Nemzedék képviselőjének, a következőt válaszolta:
A Fővárosi Tanács rendelkezési keretéből kaptam a lakást, s ez a lemondás után nagy port kavart a Demiszben. Sokat töprengtem, s úgy döntöttem, nem adom vissza a lakást, csak akkor, ha ez válik a politikai viták középpontjává.
Nem véletlenül mondta már akkor róla Orbán Viktor, hogy akit a KISZ-esek közül komolyan kell venni, ha az ember tárgyal, mert próbára teszi a képességeit, na, az a Gyurcsány.
Üzleti sikerek a rendszerváltozás után
Üzleti karrierjéhez a szükséges tőkét 11 millió forintos mecseki háza eladásával teremtette elő – számolt be a Figyelő 2004. évi 36. számában. A cikk szerint ebből az összegből hozta létre 1992-ben tízmillió forintos jegyzett tőkével az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt.-t, amely kiválogatta a privatizálandó cégek közül a sikergyanúsakat, majd szanálták azokat. Az Altus 1994-ben már 184 milliós mérlegfőösszeggel zárta az évet.
1995-ben a Magyar Villamos Művekkel közösen húszmillió forintos alaptőkével létrehozta a Fortus Kereskedelmi Rt.-t, amelynek feladata az MVM tulajdonában lévő olajtározók üzemeltetése lett volna. A jogügylet valójában azt a célt szolgálhatta volna, hogy apportálják a Fortusba az akkor négymilliárd összértékűre taksált tározókat, majd a cég részvényeit külföldi befektetőknek adják el. A tranzakciót az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. akkori igazgatósági elnöke, Kovács Árpád akadályozta meg, akinek az érvelése szerint a Fortus kis befektetéssel óriási összeghez juthatott volna.
Az Altus a kilencvenes évek közepén kárpótlási jegyekért megvásárolta a Gép és Technológiai Szerelő Rt. 350 milliós részvénytőkéjének 50,1 százalékát. Ekkoriban került érdekeltségébe a legnagyobb alumíniumipari vállalat, az 1,1 milliárdos alaptőkéjű, kétszázmilliós nyereséget produkáló Magyaróvári Timföldgyár és a Műkomad Kft. 55 százaléka is, amelyekért összesen 750 millió forintot fizetett. 1996-ban az Altus 90 százalékos részesedést szerzett a Balassagyarmati Fémipari Kft.-ben, és 1997-ben vásárolta meg a Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt.-t 321 millió forintért, amelynek élére az 1998-as kormányváltás után régi barátja, Szilvássy György került. A cégcsoport 2001-ben már kétmilliárdos árbevételt és 135 milliós adózott eredményt produkált. A 2002-es választásokat követően az Altus eladta Perfekt-részesedését a Láng Kiadó és Holding Rt.-nek.
2002-re az Altus tulajdonában lévő cégek jegyzett tőkéje 1,6 milliárdot tett ki.
Gyurcsány miniszterelnök-jelöltté választását követően úgy nyilatkozott, hogy az eddigieknél is jobban szétválasztja üzletemberi és politikusi minőségét, amire már szakértői kidolgozták a jogi forgatókönyveket.
Miniszterelnöki ambíciók
Gyurcsányról a 2000-es évek elején még az MSZP-s körökben is úgy tartották, hogy nem akart ő mindenáron miniszterelnök-jelölt lenni, inkább a pártban képzelte el a politikusi karrierjét.
Amikor azonban sportminiszter lett a Medgyessy-kormányban, hamar összetűzésbe került a miniszterelnökkel.
Medgyessy egyre nehezebben tűrte, hogy minisztere idő előtt szivárogtat ki döntéseket, bírálja vidéki körútjain a kormány tevékenységét, sőt szemtől szembe is gyakran nemet mond neki. Ezzel együtt Medgyessynek mégsem Gyurcsány személye vagy éppen saját állambiztonsági múltja (D-209), hanem kudarcba fulladt gazdaságpolitikája és az SZDSZ-szel való nyílt konfrontációja, a szabad demokrata erősember, Csillag István leváltása és a párt korrupciós ügyeinek felhánytorgatása lett inkább a veszte.
Noha az MSZP elnöksége 2004 augusztusában Kiss Pétert szánta utódnak, a néhány nap múlva összeülő pártkongresszus a már egy ideje kormányfői ambíciókat dédelgető Gyurcsányt jelölte miniszterelnöknek. A Kiss vagy Gyurcsány összevetésben a küldötteknek mérlegelniük kellett, ki tudja 2006-ig az MSZP-t a népszerűségi mélypontról felhozni, ki tud érdemi párbeszédet kialakítani a társadalommal, és ki veszi fel a kesztyűt az ellenzék vezérével, Orbán Viktorral szemben. Kiss Pétert, akit nagyon sokan kedveltek a pártban, nem találták erre alkalmasnak.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!