A kormány a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát kiemelt beruházásként kezeli, és a tervek szerint 200-250 milliárd forintból építik majd fel a Nemzeti Múzeum mögötti területen. Ennek a beruházásnak az egyik eleme, hogy a VIII. kerület közepén lévő, a Palotanegyedet „elcsúfító, oda nem illő, lepusztult épületeket” elbontják és a teljes negyedet megújítják. Ennek a folyamatnak esett áldozatul a Magyar Rádió épületeinek lebontása, amivel kapcsolatban azonban komoly aggályok merültek fel, ugyanis a rádió épületei és a környező társasházak közös szerkezeti tartóelemekkel vannak összekötve.
Hétfőn elkezdődik a Magyar Rádió épületeinek bontása, ami jövő tavaszig fog majd tartani, minderről sem a Józsefvárosi Önkormányzat, sem a Palotanegyed lakói nem kaptak értesítést
– számolt be róla Pikó András, a VIII. kerület polgármestere Facebook-oldalán még augusztus végén.
A polgármester szerint nemcsak az a probléma, hogy egy történelmi jelentőségű épületet tüntetnek el az egyetem új campusa miatt, hanem az is, hogy úgy kezdődnek meg a munkálatok, hogy senki nem tudja, hogy a rádió épületeinek lebontása milyen hatással lesz a közös szerkezeti tartóelemek révén a rádió épületeivel összekötött társasházakra.
Jogerős a bontási engedély, annak ellenére, hogy per alatt áll, mert az azonnali jogvédelmet elutasította a bíróság
– nyilatkozta korábban a <a href="https://www.szabadeuropa.hu/a/amig-allnak-a-falak-ez-nem-egy-eldontott-kerdes-civil-tiltakozas-a-magyar-radio-volt-epuleteinek-megmenteseert/33104350.html" id="hyperlink_893d0c57dd9da29a5dc9eb3b7a2186b0" rel="nofollow" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!