Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Sukorón nőttem fel, ahol a lomtalanítás azt jelentette, hogy nagyapám kivitt a ház elé egy rossz széket meg egy lyukas lavórt, aztán másnap reggelre eltűntek. Nem volt ebben semmi dráma, semmi látvány, legfeljebb a szomszéd nézte meg útközben, hogy érdemes-e megállni az öreg kerékpárért.
Aztán felköltöztem Budapestre, a Népszínház utcából nyíló Fecske utcába, és egy októberi estén, hazafelé sétálva beleütköztem a saját utcámba. Járda helyett ugyanis találkoztam egy fallal, amit nem téglából rakták, hanem szétesett szekrényekből, horpadt mosógépekből, kibelezett kanapékból és olyan tárgyakból, amelyeknek már a nevét sem tudtam volna megmondani. A kupac magasabb volt nálam. Egy barikád volt, legalábbis nekem A nyomorultak jutott eszembe róla, ahogy a francia forradalmárok mindent az utcára borítottak, hogy védelmi pozícióikat kiépítsék. Victor Hugo a regény negyedik, L’Idylle rue Plumet et l’épopée rue Saint-Denis (Rue Plumet idillje és a Rue Saint-Denis eposza) című részében részletesen sorolja, miből rakták össze a párizsiak a sajátjukat – leltárszerű pontossággal ír le mindent, amit az utca kidobott magából.
A Fecske utcában azonban nem kellett ehhez se Hugo, se forradalom, csak egy egyszerű lomtalanítás. A barikádok hősei azonban itt is megjelentek, csak nem egy jobb világért folyt a harc, hanem egy használható villanyradiátorért, egy hűtőből kiszerelt rézcsőért – vagy éppen azért, hogy egy újságíró egyáltalán bejusson az albérletébe egy borongós, őszi estén. Az egynapos forradalomnak végül a hajnal és a vele érkező szemétszállítók vetnek véget.
A lomtalanítás Budapesten nem háztartási feladat. Hanem esemény, tömeges megmozdulás, egyszerre szemétdomb és kincsesbánya – attól függően, melyik oldalról nézi az ember.
A padlások öröksége
De hogyan jutottunk ide? A lomtalanítás története szorosan összefonódik a tűzvédelemmel. A budapesti bérházak padlásain generációkon át halmozódtak a bútorok, a régi világban a tárgyakat nem dobták ki, hanem őrizgették, felvitték a padlásra, ahol évtizedekig porosodtak. Az 1930-as években a belügyminisztérium rendeletben szabályozta a padlások lomtalanítását, mert elég volt egy szikra, és az egész tető lángba borult. A háború alatt a házőrségparancsnokok ellenőrizték, hogy a lakók eleget tesznek-e a kötelezettségüknek.
Az ötvenes években a rendszer új funkciót kapott, és a fémgyűjtés szolgálatába állították. Hulladékgyűjtő bizottságok alakultak, az úttörők szervezetten járták a házakat. Aztán 1967-ben a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat kísérleti jelleggel elindította a mai értelemben vett lomtalanítást: abban az évben ötezer köbméternyi nagydarabos hulladékot gyűjtöttek össze. Tizenöt évvel később, 1982-ben ez a szám már százhúszezer köbméter volt. Mára évi harminc-negyvenezer tonna lom kerül Budapest közterületeire.
20
Az emberek pedig megszerették ezt a módszert. Nem is csoda, hiszen a világ legegyszerűbb dolga kipakolni az ingatlan elé mindent, és nem törődni azzal, hogy mi lesz vele. De van itt más is. A lomtalanítás körül egész kultúra épült ki. A guberálás az elmúlt ötven évben szinte szakmává csiszolódott, íratlan szabályokkal, területfoglalási taktikákkal és városi legendákkal. Állítólag volt, aki Rippl-Rónai-festményt túrt ki a kupacból, valaki Hubay Miklós kéziratát szúrta ki, egy XII. kerületi lomtalanításon pedig száznyolcvan gramm tizennyolc karátos arany került elő. Aki már átugrotta azt a tabut, hogy „ne turkálj a szemétben, fiam”, annak a lomtalanítás kincsvadászat.
Amikor felmerült, hogy a jelenlegi rendszert megszüntetik, hatalmas volt a felháborodás.
Nagyjából mi vagyunk az utolsók Európában, akik még ezt a kontrollálatlan, közterületen elhelyezett formát visszük
– mondta Kiss Tibor, a MOHU szakembere, aki közel negyven éve foglalkozik hulladékgazdálkodással. Berlintől Bécsig, de még a volt szocialista országokban is megoldották már, hogy az emberek elfogadják, hogy hulladékudvarokba kell vinni a lomot, vagy időpont-egyeztetéssel jönnek érte – utóbbi esetben pénzért.
„Ez olyan, mint az utazás. A közösségi közlekedés olcsóbb, de el kell menni érte egy megállóba. A taxi drágább, de házhoz jön. Tehát ha hajlandó vagyok magam odavinni a hulladékot, az ingyenes. Ha azt várom, hogy jöjjenek a házam elé, azért fizetnem kell” – magyarázta Kiss Tibor.
A magyarok az ingyenes, régi megoldást akarják. Az Economx megbízásából készült reprezentatív kutatás szerint a budapestiek mindössze kilenc százaléka nem él a lomtalanítás lehetőségével, miközben negyvenöt százalékuk határozottan elutasítja az új rendszert. Az indok nem elvont, egyszerűen sokan nem tudják egyedül elszállítani a szekrényt, a matracot, a mosógépet a gyűjtőpontra.
Így marad a régi rend. Hogy ez pedig mit jelent a gyakorlatban, azt Csepelen néztük meg, ahol pont a napokban volt lomtalanítás.
Csepeli barikádok
Csepelen a II. Rákóczi Ferenc út és a Vass Gereben utca sarkán kezdtük a körutat, ahol egy buszmegálló mögötti üres placcon átvette a szemét az uralmat. Autóalkatrészek, lökhárítók, háztartási gépek egymásra pakolva – mellette simán ott volt az a fajta szemét is, ami bármikor elfért volna a ház előtti kukában, csak valaki úgy gondolta, itt könnyebb letenni.
A Szilvafa utcában egy eladó ingatlan előtt áll több tíz méter hosszan a szemétkupac, hasonlóan az Almafa utcához vagy épp a Meggyfa utcához, ahol egy helyi bácsi mesélte, hogy a szemben lévő telek elé nem is a környékbeliek hordták a lomot. Végignézte, ahogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!