Bár egyértelmű, hogy a 2024-es év Magyar Péter berobbanását és a Tisza Párt, valamint a pártelnök felületeinek exponenciális növekedését hozta, viszont ha mindent egybevetünk, akkor elmondható, hogy Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt vezére és a XII. kerület új polgármestere növelte legnagyobb arányban a táborát. 2025 is a Tisza-vezérnek indult repülőrajttal – már persze ami a Lájkok Ligáját illeti –, viszont februárban már ébredezett a többi pártelnök is, és meglepő fordulatok is történtek a közéletben, így a liga is némiképp érdekesebben alakult.
Orbán Viktor, a megkérdőjelezhetetlen első helyezett
A Facebookot igazából lassan ki is vehetnénk a ligából, hiszen
ráadásul hónapról hónapra növekszik, és nem is kevéssel. Több mint 7 ezer új lájkot hozott a miniszterelnöknek a február, amit egyedül Magyar Péter tudott felülmúlni, ő 12 ezer plusszal zárta a hónapot, így a tendenciában itt is lassulás figyelhető meg az évkezdéshez képest. Viszont így is csaknem egymillióval van lemaradva a kormányfő mögött, úgyhogy éles versenyről nemigen beszélhetünk.
Vona Gábor hullámzó teljesítménye folytatódott, hiszen a decemberi fogyás és a januári növekedés után ismét lejtőre került, és visszaállt a decemberi állapotra. Gyurcsány Ferenc viszont éppen ellenkezőleg, ő a januári téli álomból felébredve ismét növekvő pályára állította követőinek számát, és csaknem kétezerrel gyarapodott, akárcsak Márki-Zay Péter.
A hónap legnagyobb meglepetése egyértelműen Kovács Gergely, aki négyezerrel több követőt tudhat maga mögött, mint januárban, miközben decemberről januárra egyetlen rajongóval sem gyarapodott. Így tehát a maga 41 ezer lájkolójával magabiztosan vezeti az alsóházat, hiszen Ungár Péter, Szabó Rebeka, Komjáthi Imre és Adorjáni Béla számainál érdemi változás nem történt.

Semmi giXer
Az X továbbra is két pártelnöknek igazán jövedelmező, ez pedig Orbán Viktor miniszterelnök és Toroczkai László Mi Hazánk-vezér. Míg Toroczkai csaknem kétezer új követőt szerzett az év második hónapjában, addig a miniszterelnök olyat hajtott végre – köszönhetően talán az évértékelőnek –, amire nagyon-nagyon régen nem volt példa:
több mint 55 ezer lájkolót vadászott össze Elon Musk platformján.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!