Ítéletet hirdetett volna hétfő reggel a IV. és a XV. Kerületi Bíróság bírája, azonban az egy fontos részlet miatt elmaradt. Dr. Sinku Emese arról tájékoztatta a vádlottat, hogy Máté szülei októberben bíróság elé álltak, hogy vallomást tegyenek, így most ezt ismertette az idézettek számára. Határozatot az ügyben várhatóan áprilisban hoz a bíróság első fokon.
A hatéves kisiskolás 2022-ben halt meg, miután egy iskolai születésnapozás alkalmával olyan tortát fogyasztott, amelyben mogyoró is volt. A mogyoróallergiás kisfiú nem sokkal később hányni kezdett, ezért a tanárok azonnal értesítették a szülőket, akik érte mentek, és elvitték. Egy közeli benzinkútnál azonban meg kellett állniuk, mert a kisgyerek fulladni kezdett. A benzinkút dolgozói hívták a mentőket, akik perceken belül megérkeztek, de nem tudták megmenteni a kisfiú életét.
Nagyjából négy éve tudtak az allergiájáról
A bírónő elsőként a fiú édesanyjának vallomásával kezdte, aki egészen Máté kétéves koráig ugrott vissza a történetben. Eszerint Máté az édesanyjával szokásosan a játszótéren volt, amikor megjelent a fiú játszótársa és annak apukája. Megszokott volt, hogy valaki mindig visz valamilyen nasit, az apa ezúttal egy mogyorós csokit adott a gyerekeknek. Máté szemei beduzzadtak, azonnal rosszul lett az édességtől, és anyja a közeli rendelőhöz rohant vele.
Cseppeket adtak neki, talán még egy kalciumos injekciót is, fél órán belül jobban is lett, majd mentünk vissza játszani
– derült ki az anya elmondásai alapján.
A szülők innentől kezdve tudomásul vették, hogy fiuknak kerülnie kell a mogyorót, így nemcsak az otthonukban, de a bölcsődében és az óvodában is kérték a gondozókat, hogy ne adjanak ilyen ételt Máténak. Itt elég volt csak szóban jelezniük, de az iskolakezdésre azt a tanácsot kapták, hogy adjanak róla papíron is igazolást az iskola számára. Az allergiavizsgálaton más dolgokkal kapcsolatban is kiderült, hogy nem reagál jól Máté szervezete, de az orvos óva intette őt a mogyoró fogyasztásától. Epipen injekciót is felírt a szülőknek, ők azonban úgy látták, hogy a fiuk csak mérsékelten van ilyenkor rosszul, de a hányásos rosszullétek után a korábban már […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/01/20/mogyoroallergia-ujpest-altalanos-iskola-birosag-targyalas-mate/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!