Meglehetősen drámaian indult B. Richárd tárgyalása a Budapest Környéki Törvényszéken, a férfit ugyanis két büntetés-végrehajtási (bv.) őr kísérte be, de már az ajtóban magából kikelve üvöltözött, mert nem tetszett neki, hogy az előkészítő ülésen a sajtó is megjelent. „Zavarja ki őket! Nem megyek be, ameddig bent vannak a kamerák! Felrúglak a g*cibe!” – ilyen és ehhez hasonló mondatokkal illette a tárgyalóteremben várakozó sajtó képviselőit. Hiába próbálták az őrök többször is rendre inteni, ahogy az eljáró bírónő és a saját védője is igyekezte csitítani a kedélyeket, mire B. nemes egyszerűséggel közölte, hogy kirúgja az ügyvédjét és saját magát fogja képviselni a büntetőeljárásban.
Hagyjuk a tárgyalást is, vigyenek vissza a bv.-be!,
– csattant fel, majd amikor közölték vele, hogy ha lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor még ma akár 19 évnyi fegyházbüntetést kaphat – ahogy azt az ügyészség indítványozta az ügyében –, ettől a ténytől még jobban kikelt magából. Azt hozta fel, hogy a testvérei eljöttek a bíróságra, de a tárgyalásra nem jöttek be, mert megkérte őket, hogy ne okozzanak nagyobb gondot.
Fél órán át fejtegette a problémáját, majd végül kezdetét vehette az ülés, ahol az ügyész részletesen mondta el, miként gyújtotta fel az élettársa otthonát. Az ismertetés után ismételten szeretett volna megszabadulni a védőjétől, de a bírónő elutasította, hogy a kirendelt ügyvédet eltávolítsa az eljárásból. Az ülés végül azzal ért véget, hogy a bírónő nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni az ügyvédet, így új védő kirendelését rendelte el. A következő ülésen derülhet majd ki, hogy beismeri-e a bűnösségét vagy sem.
Féltékeny volt, ezért […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!