„Hogyan lett egy nyílt, nemzetközi versenypályázatból bűzölgő kormányzati mutyi Rákosrendezőn? Ez is kiderül hamarosan…” – kezdte legutóbbi Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely.
A főpolgármester megjegyezte, hogy látja és olvassa, hogy a nagy kétségbeesésben beindult „a fideszes Megafon-kommandó, hiába buktak le a minden elemében hazug, orosz módszertan szerint eltervezett »pancsersztorijukkal«, a kamu Városháza-üggyel, most megint ilyesmivel próbálkoznak.”
Karácsony Gergely leírta, hogy a fővárost és őt vádolják, hogy mégis hogyan készíthettek korábban ingatlanberuházók koncepcióterveket Rákosrendezőre, ami szerinte „kissé izzadságszagú”, majd megválaszolta, hogy azért, mert a kormány, annak állami vagyonkezelője megbízta őket ezzel még 2023-ban.
A Fidesz frakcióvezetője dacolva a totális leégéssel, még tegnap is ezen rugózott a közgyűlésen, pedig tényleg csak fel kellett volna hívni a férjét, vagy az ő üzlettársát, Habony Árpádot
– tette hozzá a főpolgármester.
Kiemelte, hogy 2023-ban az állami vagyonkezelő hazai és külföldi ingatlanberuházóktól is koncepcióterveket kért Rákosrendezőre, mindezt, mint írta, állítólag annak érdekében, hogy előkészítse a terület hasznosítására kiírandó nyílt, nemzetközi pályázatot.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!