Sokáig törhetetlen szövetségnek tűnt a kapcsolat Dér Csaba és jogi képviselője, Gulyás Krisztián között. Az ügyvéd több mint öt éven át védte a csantavéri bérgyilkost, akit több gyilkosságért is elítéltek Budapesten, Belgrádban és Amszterdamban. A 40 éves börtönbüntetését töltő férfi még a jogerős ítélet után is számított a védő munkájára – tervben volt egy felülvizsgálati kérelem benyújtása a Kúriához.
Ám a Blikk információi szerint valami váratlanul megromlott kettejük viszonyában.
Levélben követelt pénzt az ügyvédjétől
Gulyás Krisztián elmondása szerint nemrég levelet kapott Dértől, amiben a börtönben ülő elítélt pénzt követelt tőle. A levél tartalma szerint ha az ügyvéd nem tesz eleget a követelésnek, akkor jogi és egyéb hátrányokkal kell számolnia – sőt Dér azzal fenyegetőzött, hogy tönkreteszi az életét.
Volt, hogy órákat beszéltünk telefonon, és az életem védőbeszédét is éppen az ő ügyében mondtam el. Aztán nemrég változást vettem észre rajta
– mesélte a lapnak az ügyvéd, aki nem engedett a zsarolásnak. Ezt követően Dér több eljárást is kezdeményezett ellene különböző módokon, de ezeket végül mind megszüntették.
„Golyóval a fejemben végzem majd?”
A helyzet végképp feszültté vált, amikor a két fél telefonon vitába keveredett, és kemény szavakkal illették egymást.
Történt egy hosszabb telefonbeszélgetés köztünk, és ennek alkalmával elhangoztak a részéről azok a mondatok, kijelentések, amelyek minden általa elkövetett gyilkossággal összefüggésben is megvalósultak. Konkrétan feltettem neki a kérdést, hogy »akkor én is golyóval a fejemben fogom végezni?«. Erre mély hallgatás volt a válasz. A többit mindenki értelmezze úgy, ahogy jónak látja
– magyarázta az ügyvéd.
Gulyás Krisztián szerint különösen ijesztő ez annak fényében, hogy Dér nem olyan ember, aki csak üres fenyegetésekkel dobálózik. „Ha megnézzük az előéletét és a mostani szituációt, alappal lehet számításba venni azt, hogy más módon is »fizetnem kell«, úgymond.”
Feljelentés és rendőrségi nyomozás
Az ügyvéd visszaadta a megbízatást, és feljelentést tett egykori védence ellen zsarolás, hamis vád és zaklatás miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette: egyelőre zaklatás gyanúja miatt indítottak eljárást.
Gulyás Krisztián tisztában van azzal, hogy egy ilyen múltú bűnöző esetében nem lehet kizárni más „fizettetési” módokat sem. „Egy ilyen kaliberű bűnöző esetében ezt semmi sem zárhatja ki” – fogalmazott, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!