Orbán Balázs előadásában elmondta, hogy dolgozik egy új könyvön, amely kifejtése az előzőnek, A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregyének, geopolitikai és külpolitikai kiegészítésekkel. A miniszterelnök politikai igazgatója azt vette észre, hogy a közéletben kevés diskurzus van erről, pedig nem evidens dolog, hogy Magyarországnak merre kellene mozognia, hogyan kellene kihasználnia az adottságait és dolgoznia a gyengeségein.
Mohács óta ennek az országnak a szuverenitása átmeneti kivételektől eltekintve korlátozott volt, ezért korlátozottan tudott saját stratégiát alkotni és annak mentén mozogni. Ha volt is stratégia, arra épült, hogy a szuverenitását hogyan tudja visszaszerezni az ország vagy a keretek között a mozgásterét bővíteni. Ha az emberen van egy bilincs, akkor azon matekozik, hogy hogyan tudja levenni azt. A bilincs lekerült, most már mi vagyunk a felelősek a mozgásterünkért, ez nem egyszerűbbé, hanem nehezebbé teszi a helyzetet, növeli a felelősséget, ezért többet kell erről írni, beszélni.
Orbán Balázs kifejtette: komplexebb lett a magyar mozgásról való gondolkodás, mert amit számításba kell venni, az is összetettebb lett, a magyar politikának ehhez igazodnia kell. A három viszonyítási pont Berlin, Isztambul és Moszkva, ezek azok a tradicionális nagyhatalmak, amelyek meg szokták határozni a közép-európai életlehetőségeket.
A politikai igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar történelemben nincs mintázat arra, hogyan kell például Portugáliával együtt dolgozni, miközben a szuverenitásunkat több területen közösen gyakoroljuk az EU-ban.
A külpolitika részben belpolitikává is válik, és az, hogy mi a magyar érdek, nemcsak nekünk ki kell találni és képviselni, hanem abban a képességünkben is fejlődnünk kell, hogy hogyan rendezünk össze ad hoc és tartós szövetségeket, amelyeken keresztül a nemzetközi folyamatokat abba az irányba tudjuk terelni, ami nekünk kedvező
– mutatott rá Orbán Balázs.
A politikus aláhúzta: ha visszatér a hidegháborús logika, és birodalmi központokból mondják meg, hogy kivel hogyan kereskedjenek, akkor a magyar gazdaság kitörési lehetőségeit elzárják. Ezért érvelnek mindig a béke és a kölcsönösen előnyös kereskedelem mellett.
Hogyan lehet javítani az amerikai–magyar kapcsolatokon?
Orbán Balázs szerint bármilyen színű adminisztráció van az Egyesült Államokban, fontos nekik, hogy erősítsék az együttműködést a szövetségeseikkel. Ezzel a magyar kormánynak nincs problémája,
nem Amerika-ellenes pozíciót viszünk, mi nyitottak vagyunk arra, hogy Amerikával katonai, technológiai, gazdasági oldalon […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/07/21/tusvanyos-tusvanyos-2023-orban-balazs-strategia-kulpolitika/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!