Kádár Jánost, aki több mint három évtizedig volt az ország első számú vezetője, 1989. július 14-én temették el állami ceremóniával az akkori Kerepesi úti (ma Fiumei úti) sírkertben, a Munkásmozgalmi Pantheon közelében. Másfél évvel később felesége, Kádár Jánosné Tamáska Mária urnáját végakaratának megfelelően a férje sírjába helyezték el.
Koponyatolvajok Pesten és Geszten
Megdöbbentette a közvéleményt, amikor 2007. május 2-án arról adott hírt a Magyar Távirati Iroda, hogy az éjszaka leple alatt ismeretlenek a Fiumei úti sírkertben feldúlták Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt egykori első emberének sírját. A tettesek elvitték a néhai főtitkár koponyáját, csontvázának egy részét, valamint Kádár Jánosné Tamáska Mária urnáját. A közeli Munkásmozgalmi Pantheon falára fekete festékkel a következő szöveget írták fel: „Gyilkos és áruló szent földben nem nyugodhat 1956–2006.” Ez a szöveg egyébként a Kárpátia együttes Neveket akarok hallani című számának egyik strófája. A sír eltávolított fedelére pedig a „Gyilkosok, 56” feliratot fújták festékszóróból.
Nem ez volt az első támadás. Egy 69 éves asszony még 2000 novemberében zöld festékkel mázolta össze a Munkásmozgalmi Pantheon falát, valamint több kommunista vezető, köztük a volt főtitkár síremlékét. Tettét azzal magyarázta, hogy a kommunisták és Kádár lelkén sok ártatlan ember halála szárad.
Azt is kevesen tudják, mert a korabeli sajtó szemérmesen agyonhallgatta, hogy a nem túl távoli múltban már vitték el feltört sírból ismert magyar politikus koponyáját.
Negyvenkét éve, 1983 nyarán a magyar–román határnál fekvő kis zsákfaluban, Geszten törték fel a Tisza-kastélyhoz közeli családi kriptát. Az ismeretlen tettesek felnyitották az 1918-ban meggyilkolt Tisza István volt miniszterelnök koporsóját, és elvitték a koponyáját. Az elkövetők kilétére sohasem derült fény, ahogy az eltűnt koponya sem került elő.
Kegyeletsértés helyett rongálás
Visszatérve a néhai pártfőtitkár ügyére, kegyeletsértés miatt azért nem indulhatott nyomozás, mert ez a vétség kizárólag az elhunyt hozzátartozójának vagy örökösének a magánindítványára üldözhető, márpedig Kádáréknak nem voltak rokonai. Így a büntetőeljárás rongálás vétségének alapos gyanúja miatt indult el. Az akkori Büntető törvénykönyv a kegyeletsértést legfeljebb egyévi, míg a rongálást három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegette.
Az ügyben a VIII. kerületi rendőrkapitányság indított eljárást, de a nyomozást május 4-étől a Budapesti Rendőr-főkapitányság erre a célra felállított, tíz főből álló nyomozócsoportja vette át. Budapest rendőrfőkapitánya az elkövetők felkutatása érdekében bruttó kétmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki.
A nyomozás során kiderült, hogy a tettesek eltávolították a síremlék vörös gránit fedőlapját, és a földet nagyjából másfél méteres mélységig kihányták a sírgödörből. Kádár fémkoporsójának alsó részén egy 30×30 cm-es nyílást vágtak, és ezen keresztül emelték ki a csontokat, köztük a koponyáját.
A helyszínelők hamar tisztázták, hogy a sírt május elsején, éjjel egy óra után, valamikor kora hajnalban nyithatták fel. Ezt onnan lehetett tudni, hogy a szolgálatos temetőőrök éjjel egykor ellenőrizték a sír környékét, a közeledő ünnep miatt kihelyezett égő mécsesek miatt, és az őrök ekkor még épnek találták Kádár sírhelyét.
Az elkövetők dolgát az is megkönnyítette, hogy az 56 hektáros sírkert felügyeletét akkoriban csupán három temetőőr látta el.
A sírgyalázást május 2-án délelőtt egy, a sírhoz látogató csoport fedezte fel.
„Nagy durranásra készültek”
A rendőrök négyzetméterről négyzetméterre átkutatták a temető területét csontok után kutatva, és találtak is ujj- és lábnyomokat a környéken. A sírból DNS-mintákat is vettek. A nyomozók az adatokból arra a következtetésre jutottak, hogy az elkövetők hárman voltak, és egyikőjük nem először végezhetett exhumálást, sőt szemtanúk a bűnözők autóját is látni vélték.
A nyomozócsoport ezt követően „vidéken hajtott végre különböző halaszthatatlan nyomozati cselekményeket”, továbbá titkosszolgálati módszerekkel szerzett információk alapján olyan szélsőséges szervezetek között is vizsgálódott, amelyek állítólag valamilyen „nagy durranásra készültek”.
Összesen […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!