Második alkalommal sem hozott marasztaló döntést S. I. L. ügyében magyar bíróság, ezúttal a Fővárosi Törvényszék tanácsa szüntette meg jogerősen is az eljárást azzal a koreai–japán férfival szemben, akit magyar felesége fogva tartásával és bántalmazásával vádoltak. Szerda reggel egy órán át magyarázta a tanács döntésének hátterét Csákvári Mária tanácselnök, amiből kiderült, hogy
- a Bora Bora-ügyként ismert perben egy külföldi állampolgár részben külföldön elkövetett tetteit kellett vizsgálniuk;
- a tanács a nemzetközi jogra is hivatkozva hozott felmentő ítéletet, mert nem ítélhetnek el valakit olyan ügyben, amiért máshol már megkapta a felmentő vagy a büntető határozatát;
- nem volt ténybeli alapja annak, hogy a francia polinéz hatóságok elfogultak lettek volna a koreai–japán S. I. L.-lel szemben;
- az immáron kamasz fiú nemcsak magyar, hanem vegyes identitású is;
- kiskorú veszélyeztetésének ügyében azonban felmentette a bíróság;
- kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani a férfi bűnösségét a bizonyítékok alapján;
- mind a két fél a válásuk alatt feljelentette egymást, miután komoly konfliktusuk lett a vagyonmegosztás és a gyermekfelügyelet kérdésében.
A vádlottak padja ismét üresen maradt, így az indoklást a férfi nem hallgathatta meg. A legutóbbi tárgyaláson kiderült, hogy a férfi jelenleg Párizsban él, ő neveli a fiút, míg volt felesége, Patrícia Bora Borán maradt. A szerdai tárgyaláson ő sem vett részt, csupán szülei hallgatták végig a kimerítő indoklást.
Az ítélet ezzel jogerőre emelkedett, ellene már egyik fél sem nyújthat be fellebbezést.
A Fővárosi Főügyészség várja az írásban indokolt végzést, és vizsgálja, hogy van-e lehetősége rendkívüli perorvoslat benyújtására,
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!