Panaszt nyújtott be a Közszolgálati Döntőbizottsághoz Jékely Berta, mert azonnali hatállyal felmentették minisztériumi állásából – írja közleményében a Magyar Helsinki Bizottság.
Ahogy arról az Index beszámolt, a Tisza Párt európai parlamenti képviselőjének, Tarr Zoltánnak a feleségét még tavaly decemberben bocsátották el azonnali hatállyal az Építési és Közlekedési Minisztériumtól. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) Műemléki Főosztály Műemléki Nyilvántartási Osztályát vezető kormányfőtanácsos december 18-án értesült arról, hogy
A kirúgás háttere Jékely Berta szerint a közösségi médiában végzett tevékenysége volt, ugyanis privát profilján megosztott egy Bátonyi Péterrel kapcsolatos szakmai támogató felhívást. Bátonyi Péter a Lázár János vezette tárca műemléki referense volt, egészen addig, amíg nem tálalt ki a műemlékvédelem semmibevételéről és a törvénytelen felújításokról.
Tarr Zoltán feleségének menesztése rengeteg kritikát váltott ki, Magyar Péter és Nagy Ervin is elítélte a döntést és annak körülményeit. Nagy Ervin egyenesen azzal ment neki Lázár János építési és közlekedési miniszternek, hogy „sz*r ember vagy, János”.
A jogsértés kimondását kérik
A Helsinki Bizottság közleményéből kiderült, hogy Deák Krisztina helyettes államtitkár már tavaly júniusban […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!