Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A hőség visszahúzódott, de a hazai ivóvízellátás strukturális válsága a nyakunkon maradt. Idén nyáron már nemcsak a Pest megyei agglomerációs településeken, hanem a hagyományosan csapadékosabb Zalában is vízkorlátozást kellett elrendelni. A Kibeszélőben Kurdi Viktor, a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke rántotta le a leplet a hazai hálózat tarthatatlan állapotáról: a föld alatt csendben elfolyó milliárdos értékekről, a 30 filléres luxusról és az összeomlással fenyegető „levegősödő” csövekről.
Amikor a kerti kút elapad, a csapvíz sem bírja
Sokan még emlékeznek a néhány évvel ezelőtti solymári esetre, amely sokkolta a közvéleményt: kiderült, hogy Magyarországon sem magától értetődő az abszolút vízbiztonság. Idén azonban újabb szintet lépett a válság. Zalaszentgróton már május végén – jóval a nyári hőkupola megérkezése előtt – takarékosságra kellett kérni az embereket.
A probléma többrétegű, és a klímaváltozás, valamint a megváltozott fogyasztói szokások szerencsétlen találkozásából fakadt. Az elmúlt évtizedekben az agglomerációk és a hétvégi házas övezetek lakossága sok helyen megduplázódott, miközben a vízhálózatot még a szocializmus idején egy kis falu átlagfogyasztására méretezték. A csütörtök és péntek esti csúcsidőszakokban a rendszer egyszerűen képtelen lekövetni a hirtelen megugró igényeket.
A Duna és a Tiszta vízhozama 40 éves távlatban egyértelműen csökkent, a medrek kimélyültek, a Homokhátságon pedig 3-5 méterrel esett a talajvíz szintje. Mivel a talajvíz eltűnt, a lakossági kerti, fúrt kutak tömegével száradtak ki. Az emberek ahelyett, hogy felhagytak volna a locsolással, inkább megnyitották a vezetékes csapot, és ivóvízzel kezdték el öntözni a füvet, a veteményest, vagy ezzel töltötték fel a medencéket.
Amikor a fogyasztás drasztikusan meghaladja a termelést, a víztornyok és tárolók kiürülnek. Ilyenkor a nyomás leesik, és a hálózat végén lévő utcákban már csak csöpög a víz. A kánikula utáni hidegfront megérkezésekor a rendszereknek gyakran 24-48 órára van szükségük ahhoz, hogy a tározókat az ideális szintre feltöltsék.
A mostani tempóban 300 év alatt újulna meg a hazai vízhálózatot
A hazai csőhálózat aggasztó állapotban van. Nem ritka eset, hogy egy-egy csőtörésnél a felszínre bukkanó hibáról kiderül: a vezeték már évek óta szivárgott a föld alatt, és fák komplett gyökérzete öleli körül a láthatatlan vízforrást. A szakmában keringő 20-25 százalékos hálózati veszteség nem mítosz:
a megtisztított, értékes ivóvíz negyede egyszerűen elfolyik a talajba.
A hálózat jelentős részét az 1950-es, ’60-as és ’70-es években fektették le. Bár ezeknek a csöveknek a várható élettartama 60-70 év, a csőkötésekben található gumigyűrűk 40-50 év után elöregszenek. Ha a kötések áteresztenek, a talaj átnedvesedik, a cső elmozdul, és bármikor jöhet a csőtörés.
Ha megnézzük a felújítások és pótlások tavalyi ütemét, akkor oda jutunk, hogy ma Magyarországon nagyjából 300 év kellene a hálózat teljes megújításához
– figyelmeztetett a szakember.
Egy liter ivóvíz 30 fillérbe kerül, de miért pazaroljuk?
A magyarországi lakossági ivóvíz átlagos ára jelenleg 250 forint 1000 literenként, ami egy literre vetítve mindössze 25-30 fillért jelent. Ez a Nyugat-Európában tapasztalható árakhoz képest elenyésző, és nem ösztönzi a fogyasztókat a tudatosságra. Ha valami szinte ingyen van, azt hajlamosak vagyunk korlátlanul pazarolni.
A jelenlegi kaotikus árrendszer a 2013-ban bevezetett rezsicsökkentés öröksége, amely befagyasztotta az akkori árakat. Az is nevetséges, hogy ma Magyarországon ezerféle ivóvízdíj létezik, gyakorlatilag önkormányzatonként más és más.
A szövetség elnöke szerint elkerülhetetlen, hogy a szakpolitika előbb-utóbb komolyan foglalkozzon a sávos díjrendszer kérdésével, ami azt jelenti, hogy ami a létfenntartáshoz és az alapvető higiéniához kell (naponta körülbelül 100 liter/fő), az maradjon olcsó és hozzáférhető. Ami viszont ezen felül van – medencetöltés, pázsitgondozás, autómosás –, az kapjon lényegesen magasabb, a piaci valóságot tükröző árazást.
Mikor beszélünk a vízhálózat összeomlásáról?
A nyári krízisek idején több településen is elhangzott a figyelmeztetés: ha a lakosság nem fogja vissza magát, a vízszolgáltatás teljesen összeomolhat. Ez a laikusok számára megfoghatatlan kifejezés a vízművesek legnagyobb rémálma.
Az összeomlás nem azt jelenti, hogy végleg elapadnak a források, hanem azt, hogy a tározók és a víztornyok teljesen kiürülnek, és a hálózatba levegő kerül. Egy levegősödő vízellátó rendszer újraindítása rendkívül veszélyes folyamat: a hálózatba visszanyomott víz előtt mozgó levegőbuborékok ugyanis olyan hidraulikai feszültséget és nyomáslökéseket okoznak, amelyek csőtörések valóságos láncreakcióját indíthatják el. Ilyenkor a szolgáltatás helyreállítása már nem órákig, hanem napokig vagy hetekig is eltarthat.
A műsorban még arról is szó volt, hogy:
- Átbeszéltük, hogy mit is csinál pontosan a hazai víziközmű szövetség és hány tagja van.
- Miért lenne szükség 10-15 évre a teljes vízközműhálózat cseréjére, ha sok pénz állna rendelkezésre?
- Fel lehet-e előre készülni a nyári hőhullámokkal járó helyi vízhiányra?
- Szó volt arról is, hogy egészen pontosan honnan és hogyan kerül a csapba a víz.
- Európai viszonylatban vajon sok vagy kevés a magyar vízhálózat 20-25 százalékos vesztesége?
<g […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!