A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az izraeli kollégájával, Eli Kohennel közösen tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a két ország együttműködését mindig is a kölcsönös tisztelet jellemezte, hazánk mindig támogatta a zsidó állam jogát az önvédelemhez és a biztonság garantálásához.
“Elítéljük mindazokat a terrorfenyegetéseket és terrortámadásokat, amelyekkel Izraelnek az elmúlt időszakban szembe kellett néznie, és ugyanígy elítéljük azt a gyakorlatot a nemzetközi politikai szervezetekben, amely arról szól, hogy Izraellel szemben egyoldalú, elfogult, tisztességtelen hozzáállás alapján elítélő nyilatkozatokat fogadnak el” – jelentette ki.
Hangsúlyozta, hogy a kormány jelentős erőfeszítéseket tesz a diverzifikáció érdekében, viszont ez nem bizonyos források lecserélésére, hanem új források bevonására irányul. És a szavai szerint itt komolyan szóba jöhet Izrael szerepe is, ugyanakkor még infrastrukturális fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy a zsidó államból érkező földgáz eljuthasson Közép-Európába.
A felek a találkozón szándéknyilatkozatot írtak alá a felsőoktatási együttműködésről.
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!