Szijjártó Péter a bejegyzésben azt írta, hogy vasárnap késő délután telefonon konzultált „régi jó kollégájával és barátjával, Tedrosz Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatójával”.
Mi nagyra becsüljük a WHO szerepét a globális egészségügyi védekezés terén, a Covid időszakában is kifejezetten jól vizsgázott a WHO és a nemzeti egészségügyi rendszerek együttműködése. Magyarország, a magyar szakemberek is fontos szerepet játszanak a WHO munkájában, a szervezet budapesti jelenléte folyamatosan erősödik is
– tette hozzá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a főigazgató megnyugtatta az elmúlt napok, hetek rémhíreivel kapcsolatban, és biztosította arról, hogy jelenleg nem fenyeget semmifajta globális egészségügyi vészhelyzet, a médiában oly sokat taglalt vírust a WHO szakértői jól ismerik, az már többször is megjelent hasonló formában, rendszerint a téli időszakokban.
Kínában okoz nagyobb járványt
Amint arról az Index is beszámolt, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentése szerint négyre nőtt a humán metapneumovírussal megfertőződöttek száma Magyarországon. A HPMV nem új kórokozó, már évtizedekkel ezelőtt felbukkant Magyarországon.
A HPMV, akárcsak nagyjából öt éve a Covid, légúti fertőzés, amely Kínában okoz nagyobb járványt már a múlt év vége óta. Csakhogy a koronavírussal szemben – ami még most is jóval elterjedtebb – a már említett NNK-jelentés szerint a tavalyi 40. héttől összesen 453 betegben mutatták ki.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/01/13/szijjarto-peter-who-egeszsegugy-veszhelyzet-virus-hpmv/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!