Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A Kék Vonal Láthatatlan áldozatok: Hogyan védjük a gyerekeket a családon belüli erőszak rejtett traumáitól? címmel kerekasztal-beszélgetést szervezett kedd délutánra. A beszélgetés célja volt, hogy megtörjék a csendet, és rávilágítsanak, a gyerek „nemcsak” szemtanú, hanem áldozat is, akinek valódi, hatékony segítségre van szüksége. A beszélgetés során körüljárták, vajon miért maradnak rejtve az esetek, hogyan lehet felismerni a bántalmazás jeleit, és milyen gyakorlati lépések segíthetnek a veszélyeztetett gyerekek támogatásában.
A beszélgetésben részt vett
- Füri Judit, a NANE segélyvonal önkéntese, tréner,
- Rácsok Balázs, az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai és módszertani igazgatója,
- Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza
- és Baranyai Blanka, a Kék Vonal gyermekvédelmi programvezetője.
A moderátor szerepét Herczog Mária, a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület elnöke vállalta. Elmondta, a nagy érdeklődés mutatja a téma fontosságát: 881 szakemberrel csináltak webináriumot, emellett 150 áldozattal dolgoztak együtt egy friss projekten, mely során rengeteg szomorú és fájdalmas történetet hallgattak meg. A Kék Vonal 5877 megkeresést kapott a projekt ideje alatt, ami jól mutatja, hogy a bántalmazás – mind fizikai, mind lelki – hatalmas problémát jelent manapság. Bár ez a másfél óra véleménye szerint „csak rövid beszélgetés” a probléma méretét tekintve, a hasznosságát nem lehet elvitatni.
Csepp a tengerben
A bemutatkozások után az első téma a gyerekkel szembeni abúzus és a családon belüli bántalmazás keretében, hogy a verbális bántalmazásnak mennyire vannak következményei, vagy mennyire kerülnek napvilágra, és milyen mértékben maradnak inkább rejtve. Spronz Júlia jogi oldalról elmondta, a nem súlyos, nem bizonyított fizikai vagy szexuális erőszak szinte egyáltalán nem számít a gyermekelhelyezésnél, egyszerűen „nem üti át az ingerküszöböt”. Elmesélt egy olyan esetet, ahol egy nő ellen az erőszak ugyan megállt a bíróságon, viszont mivel a jelen lévő gyermeke három év alatt volt, ezért még túl fiatal volt, hogy ez traumatizálja, pedig a gyermek fizikai tüneteket is produkált – vélte a bíróság. Ez pedig csak egy a sok példa közül, amellyel találkozik napi munkája során.
Rácsok Balázs elmondta, mivel a jelenségek nem lépik át az ingerküszöböt, így nyilvánosságot sem kapnak ezek az ügyek, túl hamar „túllépünk ezeken a dolgokon”, a fizikai és szexuális bántalmazásra „sokkal inkább rezdül a rendszer”, a verbális abúzus radar alatt marad. Füri Judit hozzátette, sokszor azért nem lépnek ki a nők a bántalmazó kapcsolatból, mert akkor a gyermeküket esetleg hátra kéne hagyniuk, ezt pedig nem akarják, inkább maradnak és tűrnek.
Baranyai Blanka szerint a gyerekek sokszor elmondják, mi történik a családjukban, miben élnek mindennap, és sokszor tüneteik vannak, önsértés, öngyilkosság gondolatai felvetődnek.
Amikor pedig elkezdenek szakemberekkel beszélgetni, akkor azok megpróbálnak rájönni, hogy mi volt előbb: a gyermek agresszivitása, önagresszivitása, vagy ezt valami kiváltotta belőle, ezeket a tüneteket valami okozta, és ezt hajlandó-e egyáltalán elmondani. A szakemberek, pedagógusok, óvónők, nevelők is sokszor fordulnak tanácsért a Kék Vonalhoz például, hogy felkészüljenek ezekre a szituációkra, viszont „az eszközök meg hiányoznak” arra vonatkozóan, hogyan kell meghallgatni a gyerekeket, hogyan kell segítő párbeszédet lefolytatni, hogyan kell észrevenni az apró jeleket, hogy baj van. A bizalomépítés a fiatalokkal pedig szintén idő- és energiaigényes folyamat.
Rácsok szerint nagyon vegyes a kép, vannak ugyan jó példák különböző kisebb-nagyobb csoportokban, a szakemberek „a képzésekre, a tudásra éheznek”, de a legtöbb helyen egyszerűen nem kínálnak olyan programokat, amelyekkel fejlődhetnek. Elszigetelt esetek vannak csak, de „csak csepp a tengerben”. Spronz Júlia hozzátette, hasonlóak a tapasztalatai, „nagyon hiányzik ez a fajta tudás”. Ők kifejlesztettek egy jogi alapképzést, amely után kapkodnak a szakemberek, és nagyra értékelik ezt a fajta tudást. A szakemberek sok esetben érzékelik, hogy van valami a háttérben, de sok esetben hiába látják, nem mernek állást foglalni, nem akarnak bevonódni az eljárásokba, félnek a következményektől, és ez akár egy intézményen belül is megtörténhet, hogy a szakember közbelépne, de a vezetőség nem engedi, nehogy „rossz hírneve legyen az intézménynek”.
Ultimátum a szakembereknek
Herczog szerint a jelzőrendszer szigorítását erős szkepszis fogadta, s bár akár két év börtönt is kockáztathat, aki nem jelez, sokszor próbálják eltussolni az ügyeket. Spronz elmondása alapján nincsenek nagyon büntetőeljárások a mulasztások okán, a jelzések sem érkeznek tömegével, tehát gyakorlatilag túl sok változást nem lehet látni a rendszerben. Rácsok Balázs arról beszélt, hogy jó lenne statisztikákat látni a jelzések számát illetően, s bár a szigorításnál sokan megijedtek, a szakemberek elbizonytalanodtak, hogy mikor kell és mikor nem kell jelezni, és itt léptek ők a képbe, és támogatták a szakembereket, hogy mindig lépjenek, még ha nincs is semmi, csak gyanú, akkor is.
Megszületett a jogszabály, a szakemberek kvázi ultimátumot kaptak, megijedtek – pedig megszokhatták, hogy Magyarországon semminek nincs következménye –, de semmiféle felkészítést nem kaptak
– foglalta össze Herczog Mária. Ezzel kapcsolatban elmondta, sokszor jelez mondjuk az óvoda vagy iskola, ám visszajelzéseket nem kapnak, tehát nem tudják, hogy eredményes volt-e a jelzés, vagy hogy mit kéne tenniük. Fontosnak tartaná az EU-s gyermekbiztonsági útmutatók kidolgozását, ami pontosan megmutatná, hogy mikor kellene jelezni, és hogy pontosan kihez kellene fordulniuk a szakembereknek, ha baj van. Ráadásul éves felülvizsgálatot ír elő a munkatársak számára, tehát lobbizik azért, hogy ezt bevezessék Magyarországon a gyermekvédelemben.
Szintén fontos lenne, hogy a gyermekek is felismerjék, mik azok a jelek, amelyekre figyelniük […] A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE! *Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!