Szabó Bence, a Momentum debreceni politikusa a közösségi médiában számolt be róla, hogy bírság befizetésére vagy szabadságvesztésre kötelezik, amiért még 2023-ban demonstrált Lázár János ellen Debrecenben a MÁV miatt.
Elmondása szerint szerette volna kihasználni az alkalmat, hogy 2023 őszén Lázár János részt vett a Csokonai színház megnyitóján Debrecenben. A párt önkormányzati képviselője az építési és közlekedési minisztert egy molinóval köszöntötte, amelyen a következő szöveg volt olvasható: „Lázár, a vasutat már tönkretetted, el a kezekkel a színházainktól”.
Amikor a miniszter odalépett hozzájuk, Szabó Bence számonkérte őt a MÁV helyzete miatt. A kritikára reagálva Lázár János pedig elmondta, hogy minden rendben lesz, mert ha ő elkezd egy projektet, akkor azt sikerre viszi.
Múlt héten az alábbi levelet kaptam a rendőrségtől, amiben 26 000 forint befizetésére köteleznek, amiért szembe mertem szállni Lázárral. Ellenkező esetben 4 nap szabadságvesztés a jutalmam. Ez jár ma annak, aki kiáll a hatalom ellen. Megtorlás
– írja a Momentum politikusa.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/10/09/szabo-bence-debrecen-momentum-szabadsagvesztes-lazar-janos-mav/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!