Hirben.hu Hírben jók vagyunk! 
Szentlőrinc a közelgő vasárnap délelőtti, Kozármisleny elleni baranyai derbi lázában ég, írhatnánk, ha a hetvenes években lennénk, és a Népsportot tudósítanánk, de 2024 novemberét írjuk, és az Indexnek írunk riportot, továbbá Szentlőrinc nem ég semmiben, legkevésbé a Kozármisleny elleni derbi lázában. Merthogy bárkivel is elegyedünk szóba a szentlőrinci vasútállomás környékén, fogalma sincs az illetőnek, hogy NB II-es rangadót rendeznek itt vasárnap délben. Waltner Róbert mester ötödik helyen álló csapatának menetelése a jelek szerint nem éri el a helyiek ingerküszöbét.
No persze ne legyünk igazságtalanok, az első két atyafi, aki megszólítok, általam ismeretlen nyelven beszélget egymással. Némi támpontot nyújt a magam korabeli férfiak hovatartozását illetően, hogy egyikük sárga hátizsákján a Masters World Championship, Tampere felirat virít, és amikor érdeklődöm a sportág iránt, rávágja:
Orienteering.
Vagyis magyarul tájfutás, tudják, az a sportág, amikor erdőben bolyong a futó, iránytűvel a kezében.
Finn borászok a szentlőrinci váróban
Tehát két idősödő finn férfiút sodort az utunkba a jó szerencsénk Tampere városából, akiknek a szomszédos Szigetváron van háza, mindkettejüknek egy-egy, és szőlőt termesztenek, no meg természetesen a szőlőből bort készítenek. Szigetvár ugyan már nem a villányi borvidék része, de úgy látszik, ott is jóféle szőlő terem.
Tizenöt éve vásároltam meg ezt a kis birtokot, amikor feleségül vettem egy szigetvári magyar hölgyet, innen a kapcsolat
– világosít fel egyikük. „Most éppen hazafelé tartok Tamperébe, mindjárt itt az Intercity Budapest felé, aztán repülőre szállok. Tényleg ott volt 2018 szeptemberében Tamperében, amikor 1–0-ra megvertük Magyarországot Eb-selejtezőn? Nahát! És Pukki góljára is emlékszik?” Bólintottam.
22
Fusson, akinek nincs bora, ez a fekete zongora
A mérkőzést már a takaros állomásépületben vitatjuk meg északi nyelvrokonunkkal, mondjuk, tudnék örülni egy büfének, szívesen meginnék egy kávét, de nincs hol. Szentlőrincen muzikális emberek élhetnek, a váróterem előtt viharvert zongora áll, felnyitom a fedelét, egy-két billentyű hiányzik, próbaképpen ráütök az egyikre, nem szól semmi, úgy tűnik, kilopták a húrokat a szerkezetből. A zongora tetején és mellette a földön egy-egy nyitott fedelű vulkánfíber bőrönd, a bőröndökben növények.
Szürreális a látvány, akárha egy Buñuel-filmet néznék.
A félreeső magyarországi vasútvonalakat feltérképező riportsorozatunk negyedik állomásának kiindulópontja Szentlőrinc, vagy ahogy régen nevezték: Baranyaszentlőrinc. Megkülönböztetendő Pestszentlőrinctől.
A vasútvonal elődjét a Szentlőrinc–Szlatina HÉV-társaság építette, az egykor 92,5 kilométer hosszú vonal a Dél-Dunántúl és a Dráva–Száva köze között teremtett vasúti összeköttetést. A Pécs–Barcsi Vasúttársaság akkori néven Baranya-Szentlőrinc állomásától (mai nevén, ugye, Szentlőrinc) induló vonalat két részletben helyezték üzembe. A Szentlőrinc és Sellye közötti vonalszakaszt 1895. május 21-én, a Sellye és a ma már Horvátországhoz tartozó Nasice közöttit pedig ugyanazon év december 23-án. A síkvidéki vasúton rengeteg műtárgy épült, a legjelentősebb a 460 méter hosszú Dráva-híd volt.
Trianon itt is bekavart
Ahogy ez mindhárom korábbi riportunkban is tetten érhető volt, a trianoni békeszerződés a Dráva vonalában kettévágta a vasútvonalat, a vonatok ezután csak Drávasztára-Zaláta állomásig közlekedtek. A kilenc kilométer hosszú Sellye–Drávasztára-Zaláta szakaszon a forgalom 1970. december 31-én megszűnt, a pályát 1972-ben elbontották, ma Sellye után nincs már sín. Napjainkra csak a Szentlőrinc és Sellye közötti 24 kilométer hosszú vonalszakaszon maradt vasúti személyszállítás.
Három éve felújították a vonalat, valamint ezzel egy időben valamennyi közbenső állomáson és megállóhelyen feltételes megállási rendet vezettek be. No és az állomásokat ellátták fedett biciklitárolókkal, ami óriási segítség az otthonról a vasútig kerékpárral közlekedőknek, délután munkából hazatérve felpattanhatnak kikötött drótszamarukra.
Útitervünk némiképp eltér a korábban megszokottól. Jól bevált szerkesztőségi Dacia Dusterünkkel lemegyünk Szentlőrincig, ott felszállunk a 11.35-ös vonatra, elmegyünk Sellyére, ahol már Nagy Attila barátunk, az Ormánság fővárosának polgármestere vár ránk, átsétálunk a buszmegállóhoz, és a Volánbusz járatával visszabumlizunk Szentlőrincre. Hogy miért választottuk ezt az öszvér megoldást?
Városvezető cimboránk unszolására.
Ugyan nem részletezte, hogy miért, de váltig állította: nem fogjuk megbánni a buszozást. Lelke rajta.
Szóval, felpattanunk az egyetlen motorkocsiból álló „szerelvényre”, amely négy perc késéssel indul, de ennyi simán belefér. Ilyenkor déltájt alig lézengenek hatan-nyolcan a kocsiban, két ünneplőruhás fiatalembert szólítok meg, mintha érettségiző diákok lennének.
„Szigetváron járunk a Zrínyi Miklós Gimnáziumba, negyedikesek vagyunk, onnan, Szigetvárról jöttünk vonattal, és át kellett szállnunk a Szentlőrinc–Sellye járatra, mert nincs közvetlen összeköttetés Szigetvár és Sellye között. Viszonylag jól tanulunk. Érettségi után szakmát szeretnék a kezembe, műtősegéd lennék, bár korábban rendőr szerettem volna lenni” – mondja egyikük, Balogh László, amihez vele szemben ülő társa, Sárközi Zoltán Marcell annyit tesz hozzá, hogy ő meg autószerelő lenne.
22
Sellye reménye a savanyúságosüzem
Laci megjegyzi, hogy nemrégiben felújították a pályát, kicserélték a talpfák egy részét, így most már 60 km per órás sebességgel is tud száguldani a motorvonat. Majd szóba kerül az érettségi utáni életük.
Én szeretnék felköltözni Budapest környékére, mondjuk, Biatorbágyra, mert itt Sellyén, ahová valósi vagyok, kevés a munkalehetőség, bár most nyílt egy savanyúságosüzem, ahol káposztát savanyítanak. De hát az nekem nem perspektíva
– mondja Laci.
Átülök a szomszédos ülésre, szembe a termetes, 55-60 körüli kalauzzal. „Nem nyilatkozhatom!” – szakad ki belőle reflexszerűen, de aztán mosolyogva hozzáteszi: „Beszélgetni azért beszélgethetünk, nem?”
De még mennyire! Gyorsan megtudom, hogy 350 lóerős MAN dízelmotor hajtja a kocsinkat, 100 kilométeren mindössze 25 litert fogyaszt.
Ennél kedvezőbb megoldás nincs
– mondja inkognitóját megőrző újdonsült ismerősünk, majd folytatja. „Kíváncsi vagyok, mennyi jut erre a vonalra abból a 10 800 milliárd forintból, amit Lázár János miniszter úr belengetett a következő tíz évre. Egyébként, ha nem is rohamtempóban, de azért folyik a vonal csinosítása. Nézze meg, minden megállóba telepítettek biciklitárolókat, ez azért nagyon fontos.”
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/11/30/szentlorinc-sellye-vasut-riport-zongora-autobusz/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!