Somogyi Zoltán politikai elemző szerint kettős mérce fedezhető fel Bóka János érvelésében, amikor Baka András köztársaságielnök-jelöltségét bírálja. Úgy véli, Bóka ugyanazt az alkotmányos elvet eltérően alkalmazza Sulyok Tamás és Baka András esetében.
Ugyanazt az elvet alkalmazza kétféleképpen
Mint arról az Index beszámolt, a Tisza Párt parlamenti frakciója szombaton úgy döntött, Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek. A bejelentést követően több politikai reakció is érkezett, Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője pedig élesen bírálta a döntést.
Bóka szerint Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának idő előtti megszüntetése önkényes és illegitim volt, és egy közjogi tisztségviselő nem lehet kiszolgáltatva az aktuális parlamenti többségnek vagy a miniszterelnök politikai akaratának. Baka Andrásnak ugyanakkor azt is felrótta, hogy korábban „a saját hazáját perelte be nemzetközi fórumon lényegesen kisebb sérelemért”.
Somogyi Zoltán a Facebook-bejegyzésében éppen ebben lát ellentmondást. Felidézte, hogy Baka korábbi közjogi konfliktusa szintén egy határozott időre szóló mandátum idő előtti megszüntetéséről szólt.
Baka András »kisebb sérelme« ugyanis éppen az volt, hogy egy politikai többség jogalkotással idő előtt megszüntette a Legfelsőbb Bíróság elnökeként fennálló mandátumát. Baka Strasbourgig vitte az ügyet, és az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagykamarája végül jogsértést állapított meg.
Az elemző szerint ezért Bóka lényegében ugyanazt az alkotmányos elvet alkalmazza kétféleképpen.
Ha Sulyok Tamás határozott időre szóló közjogi mandátumának politikai többség általi idő előtti megszüntetése az alkotmányosság súlyos sérelme, akkor nehéz megmagyarázni, miért volt Baka hasonló természetű sérelme jelentéktelen ügy
– fogalmazott az elemző.
A „bábállítással” is vitatkozik
Somogyi Zoltán Bóka egy másik állításában is ellentmondást lát. Bóka azt vetette Baka szemére, hogy korábban szembeszállt a magyar állammal, és nemzetközi fórumig vitte ügyét, ugyanakkor azt is állította róla, hogy a Tisza-többség „bábja lesz”, akit Magyar Péter „egy kommenttel” leválthat.
Az elemző szerint Baka eddigi közjogi pályafutásából ezt nem lehet levezetni. „Ha Baka eddigi közjogi pályafutása bizonyít valamit, akkor éppen azt, hogy képes volt szembemenni az aktuális politikai hatalommal akkor is, amikor annak személyes következményei voltak számára. Ebből természetesen nem következik, hogy köztársasági elnökként biztosan független lenne. De az sem következik belőle, hogy báb lesz.”
Somogyi hangsúlyozta, nem azzal van problémája, hogy Bóka kemény politikai kritikát fogalmazott meg. Szerinte a kérdés az, hogy ugyanazt az alkotmányos elvet következetesen alkalmazzák-e attól függetlenül, melyik politikai oldal érintett.
Ha van egy alkotmányos elvünk – például az, hogy egy politikai többség nem bánhat önkényesen a határozott időre megválasztott közjogi tisztségviselők mandátumával –, akkor annak akkor is érvényesnek kell lennie, amikor a mi politikai […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2026/08/08/baka-andras-somogyi-zoltan-boka-janos-koztarsasagi-elnok-jelolt/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!