Simicskó István KDNP-s országgyűlési képviselő neve nemcsak a politikával, hanem a küzdősportokkal is összeforrt. A politikus 2012 és 2014 között sportért felelős államtitkár volt, majd 2018-ban a Honvédelmi Sportszövetség elnökévé választották, ezt a pozíciót azóta is betölti. Az idén szeptemberben már a 65. életévét töltő politikus hűen önmagához, edzéssel indította minden idők egyik legforróbb napját, erről pedig fotókat is közölt a közösségi médiában.
Hosszú hét és nagy meleg vár ránk, de az edzést most sem hagyom ki. Hiszem, hogy a rendszeres mozgás nemcsak a testet erősíti, hanem a lelket is
– írta Simicskó rövidgatyában és atlétában pózolva, megvillantva izmait.
A KDNP politikusa karatés múlttal rendelkezik, de több évtizede már a Wing Tsun kungfut preferálja, még mesterfokozattal is rendelkezik. Posztja szerint ezt a forró hétfőt is kungfuedzéssel indította, harminc éve töretlenül, amiről úgy fogalmazott, „ez idő alatt megtanított arra, hogy a kitartás, a fegyelem és a következetesség a legnagyobb kihívásokon is átsegít”.
Simicskó István a jelenlegi parlamenti ciklusban a KDNP-frakció többi tagjával élő bástyát húz a Fidesz és a Tisza képviselői közé a parlamenti patkóban.
(Borítókép: Simicskó István 2026. június 23-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!