Még márciusban derült ki, hogy a Fővárosi Törvényszék bírája tanúként hallgatja meg a Schadl–Völner-perben az egykori igazságügyi minisztert, Trócsányi Lászlót és Varga Juditot. Trócsányi szerepe azért lehet érdekes Völner Pál védője szerint, mert a neve szerepel Schadl volt bizalmasának naplóbejegyzéseiben, aki egyben az ügy negyedrendű vádlottja is. 2021 novemberében azt írta, hogy „Gyurinak szólni, Trócsányi ügye hogy áll!”. Majd néhány nappal később letartóztatták Schadl Györgyöt, aki a Ferihegyi repülőtérre tartott, diplomata-útlevelekkel és egy halom készpénzzel. Trócsányi elismerte, hogy egyeztetett Schadllal, de állítása szerint csak szakmai kérdésekben.

Varga Judit meghallgatása pedig elengedhetetlen az ügyvéd szerint, hiszen regnáló igazságügyi miniszterként csak ő tudja elmondani, kit és miért neveztek ki vagy váltottak le. Emellett Varga szintén igazolni tudná Völner Pál volt igazságügyi államtitkár állításait. Továbbá Varga Magyar Péter volt felesége, aki a tavaly kiszivárgott hangfelvételen azt mondta, hogy „Rogán Antalék kihúzatták magukat” az iratokból. Ezzel kapcsolatban Varga Juditot, Rogán Antalt és Gulyás Gergelyt is meghallgatta az ügyészség, majd megszüntette a nyomozást.
Trócsányi László: A kinevezése után bejött hozzám Schadl György
Kedd reggel elsőként Trócsányi Lászlónak kellett a pulpitushoz lépnie. Két vádlott védője is indítványozta, hogy tanúként hallgassák meg, és ezt a bíróság el is fogadta. A volt miniszter 2014-től vezette az Igazságügyi Minisztériumot, a feladata pedig az volt, hogy jogászként valódi igazságügyi minisztériumot hozzon létre, benne egy olyan államtitkárral, aki az ügyészséggel, az ügyvédi kamarával, az OBT-vel, a végrehajtókkal és a közjegyzőkkel is tartja a kapcsolatot.
Térjünk ki arra, hogy hogyan került a csizma az asztalra
– mondta, miután hosszasan részletezte, milyen volt a minisztérium felépítése az ő idejében.

A minisztersége elején már érezte, hogy óriási viták vannak a végrehajtók körül, nem tudták, mi a legjobb megoldás ezen a területen. Úgy döntöttek, hogy nem államosítják ezt a szektort, hanem megszüntetik a kamarát, helyette pedig egy kart és egy hivatalt hoznak létre, valamint a végrehajtók csak hét évre kaphatnak kinevezést. Utóbbira azért volt szükség, ha valakiről kiderül, nem alkalmas a feladatai ellátására, akkor ne maradhasson a pozíciójában. A kar vezetőjét nem, de a hivatal elnökét már a miniszter nevezte ki, de ennél jobban nem folyt bele a végrehajtók ügyeibe. A végrehajtókért egy főosztályvezető, Trócsányi elmondása szerint Martonovics Bernadett felelt, akinek a neve a Varga Judit–Magyar Péter-féle hangfelvételen is elhangzik.
Elmondása szerint konkrét ügyekkel semmilyen kapcsolata nem volt a végrehajtóknál, államtitkári értekezleteken sem került fel hozzá semmilyen információ. Schadl Györgyöt csak akkor ismerte meg, amikor a kar elnöke a megválasztása után bement hozzá bemutatkozni. Szimpatikus volt neki Schadl, amiért a végrehajtói kar megtisztulásáról beszélt, illetve imponált neki, hogy PhD-fokozattal rendelkezett. A végrehajtókkal innentől kezdve nem foglalkozott, úgy tudta, hogy minden rendben ment ezen a területen.
Völner Pál 2015-ben került a minisztériumához, politikai és szakmai fronton is számított az akkori parlamenti államtitkárra. Megfogalmazása szerint Völner feladata volt, hogy tartsa a kapcsolatot a többi államtitkárral, valamint a minisztérium és az Országgyűlés között. Arról nincsen tudomása, hogy az államtitkárának lett volna bármi köze a végrehajtók kinevezéséhez.
Protokolláris eseményeknél találkozhatott Schadl György és Völner Pál, de hogy mikor, az már visszakövethetetlen számomra.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!