Részletesen kezdett el beszélni a végrehajtói helyekre pályázók meghallgatásával kapcsolatban az egyik kormánytisztviselő a Schadl–Völner-per újabb tárgyalásán. Az IM alkalmazottja szerint kemény kérdéseket intéztek a pályázóknak, a szakmai felkészültségük mellett arra voltak kíváncsiak, hogy tisztában vannak-e azzal, milyen komoly anyagi és esetleg magánéleti vonzata lehet egy ilyen kinevezésnek. A pályázók pluszpontokat is szerezhettek a jelentkezésük előtt, előnyt jelentett, de még őt is meglepte, amikor a napokon át tartó meghallgatások után a hivatal akkori elnöke, P. Béla bemutatott neki egy táblázatot.
Emlékszem, hogy az utolsó pályázót követően egy rövid egészségügyi szünet következett, majd felmentünk P. úr irodájába. Ott pár percet beszélgettünk arról, hogy kinek mi volt a tapasztalata a meghallgatások során, közben P. a gépén valamit írogatott, majd kinyomtatott egy A4-es lapot, melyen egy színes táblázat volt, és abban a pályázók hozott és a meghallgatáshoz szerzett pontjaik voltak feltüntetve
– mondta a meghallgatásán, hozzátéve, nem volt arról szó korábban, hogy pontozniuk kellett volna a jelentkezőket, ő csak a rövid véleményét jegyezte le velük kapcsolatban.
A titokzatos fotó
P. Béla mellett a helyettese, L. Tamás egyetértett a pontok értékeivel, a tanú pedig nem mondott ellent. Kiemelte, hogy ezen a ponton megjelent az irodában Schadl György, a telefonján mutatott egy képet P.-nek, aki ezek után módosította a táblázatot. Azt már nem tudta megmondani, hogy mi lehetett a titokzatos fotón, ami miatt a hivatalvezető a módosítás mellett döntött, csak azt, hogy a kar akkori elnöke közölte a három férfival:
Gyerekek, mutatom, hogy mi lesz.
A javasolt neveket és helyszíneket felterjesztették a kinevezést intéző államtitkárnak, Vízkelety Mariann-nak, majd nyáron már meg is történtek a kinevezések. A vallomása szerint az államtitkár irodájában találkozott Völner Pállal, aki egy sárga cetlit adott át neki, rajta nevek és végrehajtói helyek szerepeltek, hozzátéve, ezeknek a személyeknek kell elkészíteniük a kinevezési javaslatát, más magyarázatot nem fűzött hozzá. A kollégájának továbbította a kérést, mindketten felháborodtak […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!