A Honvédelmi Minisztérium átfogó vizsgálatot folytatott Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérkari főnök NATO-üléseken tanúsított magatartásával kapcsolatban – értesült az Index. A tárca bekérte a NATO vezérkarfőnöki találkozók hanganyagait, és összevetette azokat az altábornagy által készített jelentésekkel, valamint a számára kiadott mandátummal. A vizsgálat eredményeit a HM a Nemzetbiztonsági Bizottság elé tárta, mivel súlyos eltéréseket találtak a hivatalos magyar álláspont és a vezérkari főnök tényleges NATO-beli megnyilvánulásai között.
A vizsgálat megállapította, hogy Ruszin-Szendi altábornagy az orosz–ukrán háború kitörése után négy NATO-vezérkarfőnöki ülésen vett részt, ahol következetesen eltért a számára kiadott mandátumtól. Miközben a részrehajlóan Ukrajna-barát állásponti elemeket hangoztatta, a kapott utasítás ellenére „elhallgatta a magyar kormány háborúellenes narratíváját”.
Hamis jelentések készültek az ülésekről
A vizsgálat szerint az altábornagy egyetlen alkalommal sem képviselte a magyar álláspontot a háború további eszkalációjának megelőzésével kapcsolatban. Nem említette, hogy Magyarország nem járul hozzá halált okozó eszközök területén keresztül Ukrajnába történő szállításához, és nem sürgette a harcok azonnali beszüntetését és a konfliktus tárgyalásos úton történő rendezését sem.
A HM vizsgálata különösen súlyos megállapításként rögzítette, hogy Ruszin-Szendi az ülésekről készített jelentéseiben olyan elemeket is feltüntetett, amelyeket valójában nem mondott el. Így a feletteseit és a kormányzatot félrevezetve azt a látszatot keltette, hogy a NATO-üléseken a magyar mandátumnak megfelelően járt el.
A vizsgálat azt is feltárta, hogy az EU vezérkarfőnöki találkozón az altábornagy nem ismertette az unió Ukrajna Kiképző Misszióját (<a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!