Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Fock Jenő 1916. május 17-én született egy kispesti munkáscsaládban. Géplakatos apja, aki tagja volt a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, a Tanácsköztársaság alatti szerepvállalásáért nyolchavi fogságot szenvedett, majd 1940-ben 14 hónapi börtönre ítélték.
Fegyház kommunista szervezkedésért
A magyar gazdaságpolitika későbbi irányítója nem nevezhető túlképzettnek, hiszen mindössze 4 elemit és 4 polgárit végzett, amit 17 éves korában egy műszerész segédlevéllel tudott megtoldani. Önéletrajzának végzettségi rovata 1947-ben 6 hónapos pártiskolával, 1954-ben a Gazdasági és Műszaki Akadémia oklevelével bővült. Utóbbi oktatási intézményt a kortársak találóan gyorstalpaló „Vörös Akadémiának” hívták.
Apjához hasonlóan őt is beszippantotta a politika: belépett az MSZDP-be, a KIMSZ-be és a KMP-be, de tagja lett a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének is.
1939-ben behívták katonai szolgálatra, és hogy érezze a törődést, kommunista szervezkedésért háromévi fegyházra ítélték. Büntetését 1940 és 1943 között a szegedi Csillag börtönben és különböző katonai büntetőintézetekben töltötte. Szabadulása után újra behívták a hadseregbe, ahol árkászként frontszolgálatot teljesített. 1944 őszén megszökött alakulatától, és a szovjet csapatok bevonulásáig Budapesten bujdosott.
„Felvetett hibáit igyekszik kimagyarázni”
A második világháború végén előtte is kinyílt a kommunista pártkáderek gyorsliftjének ajtaja. Alighogy átvette a Magyar Kommunista Párt tagkönyvét, máris rábízták a kőbányai szervezet titkári teendőit.1945 nyarán már az MKP Nagy-Budapesti Bizottsága végrehajtó bizottságának és titkárságának tagja, később a Budapesti Pártbizottság szervezési osztályvezető-helyettese.
1947 végén irányváltás történt a karrierjében, a gazdasági szférába helyezték.
Előbb a Nehézipari Központ munkatársa, 1949 júniusától a Nehézipari Minisztérium Gépipari Főosztályának vezetője. 1950 tavaszán Gerő Ernő a minisztérium államtitkárának javasolta ugyan, de az MDP titkársága azért nem támogatta a kinevezését, mert szerintük elhanyagolta a műszaki önképzését, és azt is a szemére vetették, hogy „a kritikát nehezen bírja, a felvetett hibáit igyekszik kimagyarázni, sértődős és érzékeny”.
Semmit sem szabad a nevén nevezni
Az 1956-os forradalom leverése után rögvest csatlakozott a Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárthoz (MSZMP), november 11-én tagja lett az Ideiglenes Központi Bizottságnak. 1957-től a Központi Bizottság gazdaságpolitikai titkára, a Politikai Bizottság tagja. 1961-től a Minisztertanács elnökhelyettese, 1967. április 14-től 1975. május 15-ig elnöke.
Több mint nyolc évig volt kormányfő.
Fehér Lajossal és Nyers Rezsővel együtt irányította a gazdasági reform kidolgozását, amely a tervutasítás szerepének csökkentését, a vállalati önállóság és a nyereségérdekeltség növelését, rugalmasabb ár- és bérrendszer, valamint a háztáji gazdaságok kialakítását célozta.
Ennek érdekében igyekezett taktikusan lavírozni a párt reformista és a keményvonalas szárnya között. Hamar rájött arra, hogy Kádárék ódzkodnak minden, a szovjet elvtársak által kényesnek tartott kérdésnek még csak a felvetésétől is. Ezért vetették el a reform elnevezést, és mondtak le az új alkotmány megalkotásáról is. Ahogy Kilényi Géza jogászprofesszor megfogalmazta: a legfontosabb játékszabály úgy szólt, hogy semmit sem szabad a nevén nevezni. A gazdasági reformból így lett új gazdasági mechanizmus, az új alkotmányból pedig alkotmánymódosítás.
Kisebbségben saját kormányában
Az új gazdasági mechanizmus így is kiverte a biztosítékot. A magyar kísérletet rossz szemmel, gyanakodva figyelték a „testvéri országokban” – Berlintől Bukarestig, Szófiától Moszkváig.
1972-ben Brezsnyevvel tárgyaltam. Két órán át faggatott: milyen is a mi reformunk? És közben agyba-főbe dicsérte a rendszerünket, a módszereinket. Másoktól azonban visszahallottam: telve van bizalmatlansággal, gyanakvással. Ezt azután a mi Politikai Bizottságunk több tagja előtt is hangoztatta. Volt, aki engem személy szerint védett, de végül mindenki előtt egyértelművé lett: olyan erős a nyomás, hogy a reformot be kell fejeznünk
– emlékezett vissza a történtekre Fock Jenő, aki már 1973 októberében felajánlotta lemondását a kormány éléről, de – ahogy megfogalmazta – „az utóvédharcok idején még illett a helyén kínlódni, verekedni”. Sokszor még a saját kormányában is kisebbségben maradt:
Emlékszem, már akkor felvetettem a differenciált bérezés szükségességét. Leszavaztak. Azt mondták: a dolgozó nem tehet róla, hol dolgozik, az azonos nómenklatúrába tartozók ugyanannyit kell, hogy keressenek mindenhol. Sok megaláztatás ért azokban a hónapokban. A taktikai hosszabbítás mindössze másfél évig tartott, de nekem nagyon hosszú időnek tűnt. Én a felszabadulás előtt három évet ültem a szegedi Csillag börtönben, de azt jobban bírtam, mint ezt a másfél évet.
Kádár eleget tett a moszkvai ukáznak, miközben igyekezett elvarrni a szálakat: Aczél György kulturális ügyekért felelős KB-titkárból miniszterelnök-helyettes, Nyers szintén távozva a pártvezetésből a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!