Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese, Vitályos Eszter kormányszóvivő és Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója az utolsó sajtótájékoztatót tartotta Árvízinfó címmel szerda reggel.
A miniszterhelyettes elmondta, hogy a Duna apadása zajlik jelen pillanatban, ugyanis a tetőzés teljes mértékben elhagyta Magyarországot.
„Jelen pillanatban elsőfokú árvízvédelmi készültség van 73 kilométeren, amely 23 kilométerrel kevesebb, mint kedden. Másodfokú 47 kilométeren, ez 50 kilométerrel kevesebb, mint kedden, harmadfokú 180 kilométeren, ez változatlan a keddi adatokhoz képest” – közölte.
Hozzátette, hogy a katasztrófavédelem még Bács, Tolna és Baranya vármegyékben van jelen, valamint állami szinten 29 helyen továbbra is zajlik a védekezés, míg az önkormányzatok jelenleg 41 területen. Elmondta azt is, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) felügyeli, hogy megfelelően zajlik-e az árvíz utáni fertőtlenítés.
Láng István elmondta, hogy Baja és Mohács térségénél a védművek nagy terhelés alatt állnak, így itt a figyelőszolgálat még várhatóan két napig fennmarad. Közölte továbbá, hogy
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/09/25/orban-viktor-arvizinfo-vitalyos-eszter-operativ-torzs-arviz/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!