Az országgyűlési beszámoló bevezetője szerint az utóbbi években a bűnözés struktúrájának változását alapvetően két tényező befolyásolta:
- egyrészt az informatika rohamos fejlődése,
- másrészt az egyes országok közötti államhatárok mindinkább akadálymentes átjárhatósága.
A két jelenség erősíti egymást: az országok közötti mozgás ugyanis – éppen az informatikai fejlődés eredményeként – ma már gyakran a virtuális térben történik, rendkívüli sebességgel.
A klasszikus – például vagyon elleni – bűncselekmények esetében az elkövetési formák jelentős átalakuláson mentek keresztül: ezek megvalósításában egyre nagyobb szerepe van az online térnek. Emellett az elmúlt évtizedekben a „nemzetközi bűncselekmény” fogalmának tartalma is megváltozott. Míg korábban ez főként a szervezett bűnözéssel érintett bűncselekményeket jelentette (kábítószer-kereskedelem, emberkereskedelem, embercsempészés), addig ma már lényegében bármilyen típusú bűncselekmény nemzetközi jelleget ölthet. Az elkövetésben részt vevő személyek – különösen a schengeni övezeten belül – minden nehézség nélkül mozoghatnak az egyes országok között, a virtuális térben pedig erre távoli országok viszonylatában is pillanatok alatt lehetőség van.
Bűncselekmények az online térben
Az ügyészség büntetőjogi tevékenysége kapcsán a beszámoló arra hívja fel a figyelmet, hogy a regisztrált bűncselekmények számának 2013 óta tartó, szinte folyamatos visszaesése 2021 után megállt, majd 2022-ben az előző évihez képest 8,9 százalékos, 2023-ban pedig 6,2 százalékos növekedés következett be.
A csalások száma továbbra is emelkedő tendenciát mutat, ráadásul az elkövetési módszerek az utóbbi évtizedben – és különösen az elmúlt néhány évben – megváltoztak.
A bűncselekmények jelentős százalékában az online tér vált az elkövetés közegévé. Ennek kapcsán a dokumentum kiemeli, hogy az úgynevezett adathalász-bűncselekmények száma több mint harmincszorosára nőtt. Ugyancsak meredeken nő a regisztrált pénzmosások száma.
Polt szerint a pénzmosás elszaporodása mögött is jelentős részben az online térben elkövetett bűncselekmények térnyerése áll, ugyanis az internetes közegben elkövetett csalásokból realizált vagyon megszerzéséhez és legalizálásához rendszerint olyan banki műveletek kapcsolódnak, amelyek pénzmosást valósítanak meg.
Tények és szubjektív érzetek
Az ügyészség korrupcióellenes tevékenységének elemzése során abból kell kiindulni – állítja Polt Péter –, hogy az ügyészség – és általában az igazságszolgáltatás – elsősorban nem megelőzi a bűncselekményeket, hanem az elkövetők felelősségre vonását realizálja. Ebből következően csak azt lehet vizsgálni, hogy az ügyészség mennyiben lépett fel eredményesen a megvalósult korrupciós bűncselekmények elkövetőivel szemben.
Az ügyészség tevékenységének értékelésekor az ország tényleges korrupciós helyzetéből és nem a szubjektív alapokon nyugvó korrupciós érzetből kell kiindulni
– hangsúlyozza a legfőbb ügyész, aki utal arra, hogy az Európai Bizottság közvélemény-kutató szervezete, az Eurobarometer 2023-ban is közzétette a korrupció európai érzékeléséről szóló különjelentését.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!