Pikó András, Józsefváros polgármestere és Sátly Balázs alpolgármester az újonnan kinevezett budapesti rendőrfőkapitánnyal, Baricska Norbert Tamással való találkozásáról írt a közösségi médiában. Úgy fogalmaz, elvitték hozzá a józsefvárosi lakosok hangját, az önkormányzat mindent megtesz a közbiztonsági helyzet kezelése érdekében.
„Budapest új főkapitányától több rendőrt kérünk Józsefvárosba, és segítséget a kiürülő Diószegi utcai házak környékén várhatóan előálló közbiztonsági helyzet kezeléséhez” – írja.
Régóta folyik az egyeztetés a közbiztonság javítása érdekében
Bódis Kriszta nemzeti társadalompolitikai stratégiáért felelős kormánybiztos a józsefvárosi lakókkal, az önkormányzattal, illetve civilekkel folytat egyeztetéseket a kerület közbiztonságával kapcsolatos teendőkről – közölte vasárnap Facebook-posztjában. A képviselő kijelentette: azon dolgoznak, hogyan lehet végre a rendészeti, egészségügyi, szociális és önkormányzati szereplők együttműködésére építve valódi, hosszú távú megoldásokat kialakítani.
Szintén vasárnap nem sokkal később Pikó András józsefvárosi polgármester bejelentette, a budapesti rendőrfőkapitányhoz fordul rendőri erősítésért. Pikó kifejtette: „Az önkormányzat erőn felül megtesz mindent a helyzet kezelése érdekében. Budapest új főkapitányától azonnali segítséget, több rendőrt kérünk Józsefvárosba általában és külön a kiürülő Diószegi utcai házak környékén várhatóan előálló közbiztonsági helyzet kezeléséhez. Folytatjuk a rendőrség támogatását és az együttműködést a kiemelt ellenőrzések és a közös járőrözések terén.”
<a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2026/07/07/piko-andras-budapesti-rendorfokapitanysag-jozsefvaros-biztonsag/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!