„Segítségünkkel első fokon pert nyert Koczka István matematikatanár, aki azért nem lehetett önkéntes Ferenc pápa budapesti látogatásán, mert biztonsági szempontból kockázatosnak minősítették, azt azonban nem árulták el neki, hogy mivel érdemelte ki ezt a minősítést. A Fővárosi Törvényszék most kimondta, hogy a Rogán Antal vezette szupertitkosszolgálat megsértette az ügyfelünk hozzáféréshez való jogát azzal, hogy indokolás nélkül nem válaszolt a kérdéseire” – írta közleményében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
Koczka István elismert matematikatanár, aki önkéntesként szeretett volna segíteni Ferenc pápa magyarországi látogatásakor, a jelentkezését pedig el is fogadták elsőre. Aztán később visszavonták az engedélyt, ugyanis a Nemzeti Információs Központ (NIK) egyik titkosszolgálati rendszere (a Biztonsági Háttérellenőrzést Koordináló Rendszer – BHKR) „büntetőjogi, közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági kockázatként” azonosította a férfit.
A matektanár megpróbálta megtudni, hogy miért történhetett mindez, hiszen teljesen törvényesen részt vett ugyan tüntetéseken és írt alá petíciókat, de […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!