Péntek reggel 8 órakor a nemzetiségi nyelv és irodalom emelt- és középszintű írásbeli vizsgákkal veszi kezdetét a 2024/2025-ös tanév őszi érettségi vizsgasorozata.
Az írásbeli vizsgák idén október 11-től október 25-ig tartanak, míg az emelt szintű szóbeli vizsgák november 7 és 11 között, a közép szintű szóbelik pedig november 18 és 22 között zajlanak. Az írásbeli pontos vizsgabeosztása ezen a linken érhető el, míg a szóbelik időpontja iskolánként eltérhet, így azokról az adott iskola honlapján vagy a tanároktól érdemes tájékoztatást kérni. Az érettségi vizsgákat a kijelölt középiskolák és kormányhivatalok szervezik, az ő listájuk ezen a linken érhető el.
Kik érettségizhetnek ősszel?
Az őszi érettségin rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító, valamint előrehozott vizsgára is lehetett jelentkezni. Tehát, ha valaki tavasszal valamelyik tantárgyból nem ment el vizsgázni, akkor most pótolhatja, vagy ha javítani szeretne a korábbi jegyén, azt is megteheti. De arra is van lehetőség, ha valaki az adott vizsgát középszinten tette le, hogy most emelt szinten is megpróbálja.

Kinek és mennyit kell fizetni?
- Amennyiben valaki rendelkezik tanulói vagy felnőttképzési jogviszonnyal,
- az adott vizsgatárgyból az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti jogviszonyban (például előrehozott érettségi esetén) sikertelen lett a vizsgája, és most javító- vagy pótló érettségit tenne,
- vagy szakgimnáziumban tanul és […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/10/09/oszi-erettsegi-szobeli-irasbeli-vizsga-tudnivalok/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!