Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Véget ért a fél évszázados idilli helyzet, hogy Budapest az egyetlen patkánymentes milliós nagyváros a világon. Az utóbbi hónapokban ugyanis megszaporodtak a lakossági észlelések, méghozzá nem is kicsit: a Főpolgármesteri Hivataltól az Index által kikért adatok szerint
a 2023-as év azonos időszakához képest nyár derekáig, 40-50 százalékkal több bejelentés érkezett
a Fővárosi Önkormányzat patkánybejelentő oldalára. Tavasszal a tavalyi 898 észlelés idén 1366-ra, nyár elején az előző évi 1010-ről 1585-re, nyár derekán pedig 1070-ről 1403-ra emelkedett. Ezért, ha eddig nem volt benne biztos, mit látott átszaladni maga előtt,
de mintha nagyobb lett volna egy egérnél és hosszú farka volt – ahogy azt többen is jelezték nekünk –, akkor jó eséllyel patkányt látott.
Volt már hasonló helyzet öt évvel ezelőtt is, amikor sokan patkányinváziót kiáltottak. Akkor is megugrott az észlelések száma (tíz hónap alatt 10 ezerre) és olyan történetek hoztak frászt a polgárokra, mint hogy egy egész zuglói óvodai csoportnak kellett otthon maradnia a falban járatot vájó és ott motoszkáló patkány miatt; egy II. kerületi társasházban a WC lefolyócsövén mászott fel a rágcsáló, és kijött a kagylóból; az erkély ablakredőnyén csimpaszkodva percekig bebámult egy első emeleti lakásba egy méretes egyed; de meglátogatta egy V. kerületi társasház emeleti lakását is, ahol szétrágta a konyhabútor alatt futó vízvezetékeket és a kábeleket; és lefotóztak egy példányt az egyik VIII. kerületi egészségügyi intézményben is.
Miért irtózunk tőlük ennyire?
Hogy az otthonokba behatoló patkányok látványától mindenkiben megáll az ütő, az teljesen érthető (talán csak a házikedvencként patkányt tartók alig észrevehető szubkultúrájának különc tagjai kivételek ez alól). De miért okoz ekkora riadalmat, ha feltűnik egy vándorpatkány (Rattus norvegicus) – merthogy többnyire ezzel a fajjal találkozhatunk idehaza – egy nagyváros utcáin vagy a vidéki házak körül? Hiszen évszázadok óta társbérletben élnek a haszonállatokat tartó, növényeket termesztő, rengeteg hulladékot termelő, és számukra kuckós réseket, odúkat, zegzugokat, csatornákat kialakító, letelepedett emberekkel.
Legfőképpen azért, mert betegségek, járványok fő terjesztőiként tartjuk őket számon, ezért valósággal viszolygunk tőlük. Az 1340-es években Európa lakosságának harmadát-felét megölő brutális pestisjárványért, a fekete halálért is a patkányokat tették felelőssé. Igaz, nem a mostanában sűrűbben szemünk elé kerülő vándorpatkányokat, hanem a gabonatárolókat, éléskamrákat, padlásokat kedvelő házi patkányokat (Rattus rattus), amelyeket a később Európába behajózó, valamivel testesebb, agresszívebb és szaporább vándor rokon mára szinte teljesen a háttérbe szorított.
A történelem formáló, a reneszánsznak megágyazó, nagy európai pestisjárványt tehát nem ez a faj okozta, amivel mi találkozunk.
A vándorpatkányok inkább a pincéket, ólakat, csatornákat, és mivel jó úszók, a víz közeli területeket szeretik. Szürkületkor előbújnak és szüntelenül mozgásban vannak, naponta egy kilométert is megtehetnek. Vizeletük, nyáluk és ürülékük úgyszintén betegségek egész sorát terjesztheti (akár a fertőzött levegőn keresztül is): kiütéses tífuszt, a lázzal, kötőhártyavérzéssel és akár szívritmuszavarokkal is járó leptospirózist, vagy belső szervekben vérzést okozó vírusos haemorrhagiás lázat. Hogy a patkányharapási láz, a spirillózis okozta (kezelés nélkül 13 százalékban halálos) fertőzésről ne is beszéljünk.
Alapvetően rejtőzködő életet élnek, de szorult helyzetekben, vagy ha nagyon éhesek, akkor támadhatnak is.
Tavaly egy hatéves gyereket harapott meg egy lakótelep mögötti füves területen, Kapuváron. A kislány veszettség elleni oltássorozatot kapott. Idén pedig egy pár hónapos csecsemőt a Pest vármegyei Ócsán.
Így lett patkánymentes Budapest
Akkora egészségügyi és anyagi nyomás alatt tartotta Budapestet a több mint kétmilliósra becsült patkánysereg, hogy a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás (Köjál) nyomására a Fővárosi Tanács 1969-ben pályázatot hirdetett patkányirtásra, amelynek egyik legfontosabb kitétele az volt, hogy a nyertesnek hosszú távon is szavatosságot kell vállalnia a munkájáért. Addig ugyanis hiába költöttek évi 20 millió (akkori) forintot a fővárosi költségvetésből, mintha nem tettek volna semmit: a rágcsálók okozta károkat ennek hússzorosára, évi 400 millió forintra becsülték (ez mai értéken körülbelül 40 milliárd forintnak felel meg). Egy patkány ugyanis 12 kilogramm élelmiszert eszik meg évente, kétmillió rágcsáló pedig 24 ezer tonnát, ami már (nép)gazdasági nagyságrendű tétel volt. Ehhez jött még az épületekben, közművekben, például telefonkábelekben okozott tetemes kár. A gyilkos fertőzésekről nem is beszélve.
A nyertes az első hazai nagyüzemi csirketenyésztő vállalat, a Bábolnai Állami Gazdaság volt, ahol saját bőrükön érezték, mennyire imádják a patkányok az akkor innovatívnak számító fűtött, zárt istállókat és a tápláló takarmányokat, így az elsők között ismerkedtek meg (kényszerűségből) a nagyszabású patkányirtás hatékony fogásaival.
Először is megvették a német Bayer gyógyszercégtől egy vérérzékenységet okozó vegyszer licencét, és ellenállhatatlan csalétekként a szert tejporral, zabpehellyel és kukoricaliszttel keverték. Majd kidolgozták a haditervet: a fővárost három szektorra osztották és szisztematikusan végigjárták az összes épületet, telket, csatornát. A kihelyezett mérgeket és a patkányokra utaló nyomokat pedig rendszeresen ellenőrizték.
Pont ez volt a siker kulcsa: a rendszeres ellenőrzés és megelőzés. Az időszakos mérgező kampányok – amint az korábban kiderült – önmagukban mit sem érnek.
Minden idők legnagyobb átfogó patkányirtó hadművelete majdnem két évig tartott, kerületről kerületre, városrészről városrészre, házról házra, csatornáról csatornára, mire 1972 decemberében ünnepélyesen ki lehetett mondani: Budapest patkánymentes!
Persze ez nem azt jelentette, hogy írmagjuk sem maradt, csak annyit, hogy számuk 20 ezer alá csökkent. Ezért nem okoztak már számottevő anyagi kárt, nem jelentettek egészségügyi kockázatot, és nem riogatták jelenlétükkel a lakosságot. Ahhoz, hogy ez az idilli állapot így is maradjon, szakadatlanul ellenőrizni kellett a legveszélyesebb gócpontokat, és ha a szükség úgy hozta, közbe kellett avatkozni.
Olyanok, mint a négy lábon szaladgáló biológiai fegyverek, és ez a tulajdonságuk már önmagában is meghatározza a viszonyunkat hozzájuk. Ám mindezt azzal tetézik, hogy mindenevőként súlyos károkat okoznak az élelmiszerkészletekben. Eredetileg magvak, gyümölcsök, rovarok, egerek, tojások szerepelnek a menüjükön, de vidéken vadásznak madarakra, baromfira, fiatal nyulakra, sőt, fiatal bárányokra is. Ember közelében pedig jöhet bármi, amit az élelmiszeripar vagy a konyha előállít. Erre mondaná egy dietetikus, hogy egészségesen változatos az étrendjük, ha nem vetnék meg a szappant, a nejlont és a méhviaszt is.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!