Panyi Szabolcs Facebook-oldalán reagált arra, hogy egy hangfelvétel alapján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonszámát kiadta egy meg nem nevezett európai állam titkosszolgálatának.
Az újságíró közzétette egy telefonbeszélgetés leiratát, amely elmondása szerint 2020 februárjában történt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, valamint Szegej Lavrov orosz külügyminiszter között:
„Szijjártó Péter: – Helló, Szergej, itt Péter. Köszönöm, hogy beszélsz velem. Ha jól értem, Münchenben vagy a konferencián, ugye?
Szergej Lavrov: – Igen, Münchenben vagyok.
SzP: – Nem akarlak zavarni, de a miniszterelnök kért meg rá, mert lenne egy egészen nagy kérésünk hozzád. Ahogy tudsz róla, választások jönnek Szlovákiában február 29-én, és számunkra kulcsfontosságú, hogy az ottani koalíció folytatni tudja. Megértem, hogy ez furcsának hangozhat magyar konzervatívoktól, de a szociáldemokraták győzelmében reménykedünk, mivel ők az egyetlen racionális erő a szlovák politikában, akik külföldi befolyás nélkül működnek. Az összes többit gyakorlatilag Soros pénzeli. Ha az ellenzék nyer, az tragédia lenne a közép-európai együttműködésnek. Az is fontos, hogy a házelnök Danko Szlovák Nemzeti Pártja átlépje az 5 százalékos küszöböt. Reméljük, hogy sikerül nekik, de az egyetlen esély a koalíció folytatására, ha a kormányzó párt megnyeri a választást. A miniszterelnök Pellegrini itt volt tegnap, és azt mondta nekünk, hogy ha a ti miniszterelnökötök vendégül látná őt akár csak fél órára, az nagy segítség lenne a választások megnyeréséhez. Azt mondta nekünk, hogy ez sokkal fontosabb a [szlovák] társadalomnak, mint egy washingtoni út. Ezért megkért minket, hogy kérjünk meg téged, de magunktól is erre kérnénk, hogy meg lehetne-e szervezni egy ilyen dolgot, hogy a te miniszterelnököd vendégül látja a szlovák miniszterelnököt Moszkvában valamikor februárban…
SzL: – Ez egy nagy kérés, de átadom a miniszterelnöknek.
SzP: – Megértem. Nagyszerű lenne, ha sikerülne megszervezned. Pellegrini a segítségünket kérte ebben az ügyben, mivel tudja, hogy milyen jó a kapcsolatunk, és hogy az elnökeink közt is jó a kapcsolat. Ezért bízott meg minket ezzel.
SzL: – Péter, továbbítom ezt a kérést még ma, és kapcsolatba lépek, amint van bármi fejlemény.
SzP: – Köszönöm. Hadd hangsúlyozzam még egyszer, mennyire fontos nekünk, hogy a koalíció [Szlovákiában] folytatni tudja. Ha nem tudnák folytatni, nincs esély pragmatikus együttműködésre Közép-Európában, és rengeteget veszítenénk.
SzL: – Megértettem.
SzP: – Nem is tudod, mennyire hálás vagyok ezért a beszélgetésért. Ez a barátság jele.
SzL: – Bármikor, barátom. A legjobbakat.”
Panyi Szabolcs szerint a beszélgetésen a magyar tárcavezető arra kéri Szergej Lavrovot, hogy segítsen az akkor Peter Pellegrini miniszterelnök vezette szlovák szociáldemokrata-nacionalista választási győzelmében, azzal, hogy Pellegrinit az utolsó pillanatban meghívják Moszkvába – ami az oroszbarát szlovák szavazók szemében egy jó pont lehet.
„A fenti beszélgetést egy európai uniós ország nemzetbiztonsági szolgálata rögzítette, annak tartalmáról pedig már 2024 márciusában írtam egy cikkben. Igen, tényleg így zajlik a magyar–orosz diplomácia” – közölte az újságíró.
Panyi Szabolcs a kiszivárgott hangfelvétellel kapcsolatban arról számolt be, hogy a „Mandiner állításával szemben például nem azért tudják európai nemzetbiztonsági szolgálatok lehallgatni Szijjártó Péter és Szergej Lavrov beszélgetéseit, mert én Szijjártó Péter számait odaadtam nekik. Ahogy a fent közzétett beszélgetésleiratból is látszik: már 2020-ban is rögzítette egy európai szolgálat Szijjártó Péter és Szergej Lavrov kommunikációját, amikor épp a szlovák választásokkal kapcsolatban machináltak. Amiről a Mandiner által közzétett beszélgetésben a forrásom és köztem valóban szó volt, az a következő: elkértem a forrástól azokat a telefonszámokat, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!