Őrsi Gergelyt, Budapest II. kerületének vezetőjét első polgármesteri ciklusának végéhez közeledve mások mellett arról kérdeztük,
- mit gondol pártjáról, az MSZP-ről,
- a parlamenti, illetve kormányzati kapcsolatokban rejlő ellenzéki mozgástérről,
- hogyan egyeztethető össze keresztény meggyőződése az LMBTQ-tematikával,
- mekkora esélyét látja az Átrium túlélésének,
- mire jó az online világban a kerületi print újság,
- behajtják-e a Fővárosi Önkormányzaton a helyettük elvégzett útfelújítás árát.
A ciszterci szerzetesrend budai elit gimnáziumában érettségizett. Feltételezésünk szerint onnan egyenesebb út visz a Fideszbe. Huszonéves keresztény fiatalként mégis mi az, ami épp az MSZP-be rántotta be?
Ezekben a skatulyázásokban én nem hiszek. Azért mert valaki vallásos, egyházi iskolába járt, nem feltétlenül csak az ön által említett irányba tájékozódhat. A Szent Imre Gimnázium olyan értékeket is közvetített számomra mint a szolidaritás, mások segítése és elfogadása. Az is fontos, hogy nem tartom magam a mai napig sem pártpolitikusnak, katolikusnak azonban igen. Az első közéleti tevékenységem is már – a parlagfű elleni küzdelem – önkormányzati feladatkörrel függött össze, egyébként egy civil szervezeten keresztül kerültem közelebb a politikához. Részt vettem később ifjúságkutatásokban, különböző közéleti vitaesteken, és már fiatalon itt voltam gyakornok a II. kerületi önkormányzatnál. Az vonzott, hogy az önkormányzati munka eredménye sokkal inkább kézzelfogható, mint azoké, amik más politikai színtereken történnek. Az országos politikai karrier sohasem motivált.
Ez alapján bármelyik másik párthoz is szívesen csatlakozott volna, csak épp az MSZP volt kéznél?
Nem, ezt nem mondanám. Az az értékrend, amit ott megismertem – különösen a szolidaritás –, kifejezetten összeilleszthető a gondolkodásommal. Hangsúlyozni szeretném: a vallás nem állhat egyetlen politikai ideológia szolgálatába sem.

A Fővárosi Közgyűlés polgármester képviselőjeként simán meg is szavazta, hogy Horn Gyuláról sétányt nevezzenek el. Semmilyen fenntartása nem volt személyével, illetve az elődpárttal szemben?
Az ilyen kérdésektől az önkormányzati munkát el kell és el is lehet távolítani. Amióta polgármester vagyok, egyetlen párt nevét nem írtam le, szakmai ügyek mentén azonban kormányoldali politikusokkal is jól együtt tudok dolgozni. Miért ne kezdeményezhetne egy kerület, amelynek díszpolgára volt a korábbi miniszterelnök és ahol élete szinte teljes egészét töltötte, ilyen névadást? A Fővárosi Közgyűlésé a döntés felelőssége, és hamarosan az is kiderül, hogy helyes döntést hozott-e.
Az MSZP nevének tudatos ki nem mondása azt a felismerést tükrözi, hogy a nagy rendszerváltó párt ma már egy süllyedő hajó?
Az országos pártpolitikának az önkormányzati szinten nincsen keresnivalója. Kevés dologban értek egyet Vona Gáborral, de abban igen, hogy nem feltétlenül szükséges, hogy az önkormányzatok képviselő-testületei pártok jelöltjeiből álljanak. Az lenne a természetes, ha mindenki a saját, nyilvánosan vállalt értékrendje szerint irányítaná az adott települést. Ne azért tegyen vagy ne tegyen dolgokat egy várospolitikus, mert valamelyik pártnak vagy választási tömörülésnek a tagja, hanem azért, hogy az ott lakóknak jobb legyen. Elkeserítő látni, hogy a leszivárgó nagypolitika miatt esetenként még az egy oldalon állók is egymásnak esnek.
Ennek az elhatárolódásnak a részeként záratta be a Fazekas utcai MSZP-pártirodát is?
Az egyik legfontosabb választási ígéretem volt, hogy Vízivárosnak újra legyen orvosi rendelője. A meglévő háziorvosi rendelő nagyon nehezen megközelíthető helyre épült, egy lépcsősor közepére. Mivel nincsen szabad ingatlan a Vízivárosban, sokan kételkedtek abban, hogy megvalósulhat-e ez a vállalásom. Az egykori pártiroda erre épp alkalmas volt. Most már ez az orvosi rendelő.
Ön szövetséget kötött a Párbeszéd politikusával, Tordai Bencével, aki vállalta, hogy megvalósítja közös helyi programjukat. Mit intézett a kerület országgyűlési képviselője a helyieknek eddig?
A megállapodás szimbolikus gesztus volt. Amíg Varga Mihály volt a kerület országgyűlési képviselője, vele is mindig egyeztettem pályázati lehetőségekről, kormányzati támogatásokról. Mivel nem fedi le pontosan a kerületet az országgyűlési körzet, egyeztetek Hajnal Miklóssal is.
Az adott politikai viszonyoknak köszönhetően Varga Mihály miniszterként milliárdos nagyságrendű fejlesztéseket tudott kilobbizni a kerületnek. Tordai Bence és Hajnal Miklós a kétségtelenül szűkebb mozgástérben mire jutott?
Nem szeretnék olyan világban élni, ahol a képviselő párthovatartozása befolyásolja, hogy ki milyen támogatásban részesülhet, mely pályázatokon lehet sikeres. Büszke vagyok arra, hogy egy bölcsődefejlesztési programban több mint 700 millió forintot nyertünk a kormányon keresztül az Európai Uniótól. Az Egészséges Budapest program keretében is szereztünk fejlesztési pénzeket. Az országgyűlés és a kormányzat nem ugyanaz, most is zajlanak kormányzati szereplőkkel egyeztetések. A parlamenti egyéni képviselők feladata az, hogy felhívják a figyelmet azokra a helyi ügyekre, amit az önkormányzat nem tud megoldani, mert például törvénymódosítást igényel.
Az önkormányzat persze élhet a felterjesztés jogával is. Tud ilyenre példát mondani?
Azt szeretnénk elérni, hogy a gyorshajtók kamerafelvételen alapuló bírságolása esetén, a bírságból befolyó forintokból ne kizárólag az államkassza, hanem a helyi közösség is részesülhessen. A hátrányokat a helyben élők szenvedik el, az ő életüket veszélyeztetik és az ő nyugalmukat teszik tönkre a gyorsulási versenyek. Indokolt lenne, hogy az itt lakók javára fordítsák a bírságok összegét. De említhetném az egykori OPNI lipótmezői szolgálati lakásainak megszerzéséért tett erőfeszítéseinket is. Ebben Tordai Bence Szijjártó Péterrel, magam pedig Magyar Levente miniszterhelyettes úrral tárgyaltam. Ezekben az esetekben a parlamenti képviselő feladata, hogy felkarolja ezeket a helyi közösség számára fontos javaslatokat. De éltünk a felterjesztés lehetőségével a háziorvosok megemelt rezsiköltségeinek kompenzálása érdekében, a tehergépjárművek által okozott környezeti ártalmak mérsékléséért, és azt is javasoltuk, hogy a súlyos egészségi okból gondozásra szoruló ember hozzátartozója a jelenleg biztosított évi 5 munkanap helyett 10 nap munkavégzés alóli mentességet kapjon, ha ő ápolja rokonát.
A gyakorlatban eredményre is vezet ez a konstrukció?
Legutóbbi javaslatunk arról szól, hogy plusz szabadnapot kaphassanak azok az önkormányzati alkalmazottak, akik vállalják, hogy részt vesznek olyan egészségügyi szűrővizsgálatokon, amelyek a magyarországi vezető halálokok kialakulásának megelőzését szolgálják. Nem látom, hogy milyen ellenvetés lehet ezzel szemben.

Meseország vs. Fideszország
Alig 11 hónap van már csak hátra az önkormányzati választásokig. Mit mondana azoknak, akiknek azt ígérte, hogy egy ütemben, önkormányzati pénzből teljes hosszában felújítják a Margit körút épületeit; hogy áll ez a munka?
A Margit körút felújítása nemcsak a homlokzatok felújítását jelenti, hanem a zöldítést is. A budapesti körutak történetében először fordult elő, hogy ezek mentén fákat ültettünk és több száz négyzetméter új zöldfelületet telepítettünk, vagy éppen törtük fel a betont a teljesen értelmetlen úton lévő középszigetek esetében, hogy azok helyén csapadékmegkötő zöld szigeteket hozzunk létre.
A Margit körúton most is láthatja, hogy 3-4 homlokzat épp most újul meg önkormányzati pályázati forrásból. A nem vakolt felületek megújítását ősszel szeretnénk elkezdeni. Van, ahol egyébként egy nagyobb tisztítás is elegendő. Ez tehát egy hosszú ütem, egyfajta városrehabilitációs program. A házak földszintjén többtucatnyi üres üzlethelyiség állt, ezek hasznosításában jelentős […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/08/30/buda-orsi-gergely-mszp-ertekek-fejlesztes-atrium/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!