„Jogosan szankcionálta a házelnök a házszabályt megsértő ellenzéki képviselőket az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint is. Az Emberi Jogok Európai Bírósága elfogadhatatlannak nyilvánította és elutasította azon ellenzéki képviselők beadványát, akikre a házelnök a házszabályt sértő magatartás miatt pénzbírságot rótt ki még 2017 áprilisában” – közölte kedden az Országgyűlés Sajtóirodája.
Mint a közleményben felidézték, Kövér László az Országgyűlés 2017. április 10-i ülésnapján történtek következtében a 2017. április 20-án hozott határozatával csökkentette a kérelmezők tiszteletdíját egy másik országgyűlési képviselő felszólalása közben tanúsított magatartásuk miatt.
Tíz ellenzéki képviselő A/4-es méretű táblákat mutatott fel, amelyekkel egyrészt a köztársasági elnöknek szóló üzenetet fogalmazott meg, másrészt a média figyelmét akarta felkelteni, valamint így kívánt tiltakozni a nemzeti felsőoktatási törvényt módosító javaslattal szemben.
Az érintett képviselők:
- Tukacs István,
- Teleki László,
- Szakács László,
- Szabó Sándor
- és Józsa István részére 50.000 forint,
- valamint Bangóné Borbély Ildikó,
- Heringes Anita,
- Korózs Lajos,
- Gőgös Zoltán
- és Horváth Imre képviselő részére 100.000 forint pénzbírságot szabott ki Kövér László.
A képviselők a döntéssel szemben jogorvoslattal éltek, de a Mentelmi Bizottság a házelnöki döntések hatályon kívül helyezésére irányuló kérelemnek nem adott helyt, az Országgyűlés pedig a 2017. május 30-án kelt határozatában hatályában fenntartotta a házelnöki döntést.
Az ellenzéki képviselők ezt követően az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak azzal, hogy a rájuk kiszabott szankciók sértették az egyezmény 10. cikkében biztosított, véleménynyilvánítás szabadságához való jogukat, továbbá sérelmezték, hogy nem állt rendelkezésükre hatékony jogorvoslat.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!