A Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből, ezeknek az országoknak már bent kellene lenniük az Európai Unióban – idézi az MTI Orbán Viktor miniszterelnököt, aki pénteken Ohridban, a magyar–északmacedón közös kormányülés után tartott sajtótájékoztatót.
A magyar kormányfő a közös kormányülés legfontosabb témájaként Észak-Macedónia európai uniós csatlakozását emelte ki. Az ebben a félévben az uniós elnökséget adó Magyarország álláspontja ismert: a teljes nyugat-balkáni térség stabilitása és az európai térbe való integrálása nemcsak Magyarországnak, hanem az egész Európai Uniónak érdeke – közölte.
Szavai szerint a bővítés nem probléma, nem kihívás, hanem óriási lehetőség a már az EU-ban lévő országok számára is. Az unió elvesztette a gazdasági fejlődés dinamikáját, ennek visszanyerésére pedig az egyik leginkább kézenfekvő eszköz a bővítés.
Nem örülünk annak, hogy Ukrajna és Moldova csupán geopolitikai megfontolásokból kapott »gyorsítópályás« megközelítést, és az érdemalapú megközelítés teljesen háttérbe szorult
– jegyezte meg.
Orbán Viktor méltánytalannak és igazságtalannak nevezte, hogy azok az országok, amelyek évek óta dolgoznak azon, hogy érdemalapon tudjanak bekerülni az EU-ba, most hátrasorolást szenvednek el.
A magyar elnökség azt tartja legfontosabbnak, hogy a Nyugat-Balkán uniós integrálása napirenden maradjon – szögezte le, hozzátéve: szeretné Észak-Macedónia integrációs folyamatát is felgyorsítani. Ennek érdekében Orbán Viktor fejezetnyitó kormányközi konferenciát, vagy ennek hiányában politikai kormányközi konferenciát javasolt.
Észak-Macedónia a magyar biztonság szempontjából is fontos ország
Orbán Viktor a kétoldalú együttműködésről szólva felidézte azt a magyar segítséget, amelyet Észak-Macedónia kapott nyáron az ott tomboló erdőtüzek megfékezésében. Elmondása szerint mindez viszonzása annak a segítségnek, amelyet a magyarok kaptak Észak-Macedóniától, különösen 2015–2016-ban, a migrációellenes küzdelemben.
A magyarok ekkor értették meg igazán, hogy Észak-Macedónia nemcsak baráti és kedves ország, de fontos ország is a magyar biztonság szempontjából, mivel az illegális migráció útvonalán helyezkedik el
– hangsúlyozta a kormányfő.
„Ha Önök nem védik meg a határaikat, nekünk kell ezt a küzdelmet lefolytatnunk a szerb–magyar határon” – fogalmazott, minden szükséges segítségre ígéretet téve az észak-macedón kormánynak.
Felidézte azt is, hogy az elmúlt időszakban 2400 magyar rendőr szolgált Észak-Macedónia déli határán, 17 ezer jogellenes határátlépést megakadályozva. Ez magyarázza azt is, hogy Magyarország készen áll a pénzügyi együttműködésre, és úgy tekint az Észak-Macedóniának nyújtott hitelre – amennyiben erre Szkopjénak szüksége van –, mint egyfajta beruházásra Magyarország biztonságába – közölte, felajánlva a gazdasági együttműködést is.
Magyarország a példa
Magyarország jó példája annak, hogy az erős kétoldalú kapcsolatok és elképzelések konkrét eredményeket hozhatnak – hangsúlyozta Hrisztijan Mickoszki északmacedón miniszterelnök.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!