„Úgy látom, hogy provokációs verseny van az ellenzéki pártok között. Ellenzéki pártnak lenni nem könnyű, főleg nem az áttörés évének árnyékában” – mondta Orbán Viktor pénteken szokásos reggeli rádióinterjújában.
A kormányfő hozzátette, hogy ilyenkor két lehetőségük van: vagy konstruktívak, vagy legyintenek az egészre és inkább a provokációk felé fordul. Szerinte most az utóbbival állunk szemben.
„Magyarországon az az abszurd helyzet van, hogy lezárják a hidakat, azt mondják, hogy nem lehet gyülekezni, miközben demonstrálnak” – húzta alá Orbán Viktor. Hozzátette, hogy szerinte egymással versengenek az ellenzéki pártok a provokációban.
Tekintettel kellene lennünk egymásra, a többi emberre. Hidakat lezárni a törvény szerint sem lehetséges. A többi ember életét szükségtelenül nem kellene korlátozni
– jegyezte meg a kormányfő. Hozzátette, hogy „volt balhé a parlamentben, ilyet sem láttunk még, hiszen van a helynek egy méltósága. (…) Van itt valami feszülés az ellenzéki oldalon. Észnél kell lenni, nem szabad túl idegesen reagálni, a törvénymódosításokkal is csínján kell bánni”.
„A nagyvárosi lét arról szól, hogyan lehet a legtöbb pénzt keresni”
A Magyar Falu Programmal kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy négy elemmel bővül a program. Erről megjegyezte, hogy óriási irodalma van annak, hogy a modern világ magával hozza-e a nagyvárosiasodást.
A nagyvárosi lét a hatékonyságról szól, és arról, hogyan lehet a legtöbb pénzt keresni
– emelte ki a kormányfő.
Orbán Viktor elmondta, hogy a minőségi élethez minden feltétel adott volt az ő gyerekkorában, majd a rendszerváltás után elkezdődött a sorvadás. „Most szembesülünk azzal, hogy mi legyen a magyar falu jövője. A magyar falu a jövőhöz tartozik.”
A nagyvárosi zsibongó élet e családosok számára nem olyan vonzó, mint a fiatalok számára
– hangsúlyozta Orbán Viktor hozzátéve, hogy a falusi emberek érdekeit is érvényesíteni kell, a falukat építeni kell. A kormányfő szerint a városkörnyéki települések kertvárosiasodnak, és szerinte a kormány ráadásul ezt támogatja.
„A kormánynak sikerülni fog elérni, hogy Magyarország összes falujából 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos autópálya, internet. Mióta elindítottuk a magyar falu programot, azóta számos faluban megállt a népességfogyás” – magyarázta a miniszterelnök.
„Volt egy nagy filozófia vita, hogy a falu lelke a kocsmában vagy a templomban. Ez döntetlen. Felújítjuk a templomokat és kocsmákat is, korszerűsítjük a falut, megőrizzük a hagyományokat, nem adjuk fel ezt az életformát” – mondta el Orbán Viktor.
Történelmi vita és a nagy nemzeti cél
Az szja mentesség kiterjesztéséről is szó esett. Orbán Viktor szerint az intézkedésekhez szükséges törvényjavaslatokat már benyújtották.
Történelmi vita, amely a nyugati civilizációban mindenhol megvan. Mit tekintünk a társadalom alapjának? Az egyént vagy a családot? Más-más szabályozás következik a kettőből. Egy közösség számára nem mindegy, hogy születnek-e gyerekek
– hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette, hogy a társadalom életének alapeleme a család, és szerinte erre kell építeni az adórendszert. „Nagy nemzeti célunk, hogy a gyermeket nevelők ne éljenek rosszabbul, mint azok, akik nem nevelnek gyereket” – emelte ki hozzátéve, hogy szerinte a magyar kormány első a világon ebben a megközelítésben. Szerinte a nyugati világ majd ebben is követi Magyarországot, különben enélkül olyasmit veszít el, amely nélkül a kormányfő szerint nem lehet sikeres jövőt és gazdasági rendszert építeni.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!