„Akármi is történik a világpolitikában, Magyarország és Montenegró számíthat egymásra, pozitívan tekint egymásra, nincs köztük semmilyen politikai vagy gazdasági konfliktus” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Montenegró miniszterelnökével, Milojko Spajiccsal folytatott tárgyalást követően adott sajtónyilatkozatában.
A magyar kormányfő emlékeztetett arra, hogy Milojko Spajics első alkalommal érkezett hivatalos látogatásra Budapestre, ahol a kétoldalú kérdéseken kívül most európai és világpolitikai témákat is áttekintettek.
Most zajlika keleti világ csúcstalálkozója Kazanyban, 31 ország részévételével, majd november 7-én Budapesten lesz egy nyugati csúcstalálkozó, amelyre negyvennél több ország vezetőit várják – közölte.
A magyar kormányfő a jelenleg legfontosabb nemzetközi kérdésként az EU bővítését jelölte meg.
Most már lehet nyíltan beszélni az EU bajairól, mióta Mario Draghi volt olasz miniszterelnök közzétette jelentését, azóta ez a korábbi tabutéma szalonképessé vált – jegyezte meg.
Elmondta: az EU versenyképessége romlik, világgazdasági súlya csökken. A magyar válasz erre az, hogy szükség van frissességre és új lendületre, új […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!