Újabb 3 ezer követővel lett gazdagabb Orbán Viktor tábora a Facebookon, a miniszterelnök ezzel átlépte a régóta ostromolt határvonalat, és 1,301 milliósra növelte táborát Mark Zuckerberg oldalán. A kormányfő ezt feltételezhetően az árvízben aktív szerepével, de nem kizárt, hogy új profilképével abszolválta, amely szintén jól csapódott le követőinél.
Van, akin az árvíz sem segített
Orbán Viktor egy év alatt mintegy 20 ezer követővel növelte meg táborát, hiszen tavaly szeptember végén még 1,282 milliónál járt. Ez nem tűnik soknak, de ha figyelembe vesszük, hogy a pártelnökök közül – Magyar Pétert leszámítva, aki csak idén bukkant fel a politikai palettán – ilyen arányban senki sem tudta növelni táborát, sőt Gyurcsány Ferencnek éves távlatban még csökkent is, akkor valóban kiváló eredmény volt ez.
Apropó, Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke július óta pártelnök, így csak az augusztusi sorozattól szerepel a Lájkok Ligájában. Akkor 354 ezernél tartott, most 377 ezer felett jár Facebook-követőinek száma. Azaz átlagosan havonta 12 ezer körülivel növeli táborát. Ha tartani tudja ezt a kifejezetten erős tempót, akkor mindössze 77 hónap múlva, azaz 2031 elejére meg is előzheti Orbán Viktort, feltéve természetesen, ha a miniszterelnök tábora nem növekszik tovább a mostaniról. Árvízben egyébként ő is rendkívül aktív volt, ami szintén jól sült el számára.
A Facebook-lista a többi szereplőnél érdemben nem változott, Tompos Márton (Momentum) és Kovács Gergely (MKKP) tudott ezer közelit emelni a követőszámán, az élen állók között viszont folytatódott mind Vona Gábor (2RK), Gyurcsány Ferenc (DK) és Márki-Zay Péter (MMN) hibahatáron belüli csökkenése. Érdekes, de a Demokratikus Koalíció elnöke úgy vesztett követőiből, hogy szintén minden nap kint volt homokzsákot pakolni, reklámozta könyvét, posztolt hajnali sakkozásról és még félmeztelenül is megmutatta magát. Hiába, mintegy 400 felhasználó így is elpártolt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!