Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kívánt sok sikert az érettségizőknek, akiknek május 5-én, hétfőn indult el középiskolai legnagyobb megmérettetésük.
Ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog. Sok sikert az érettségizőknek!
– áll a bejegyzésben.
Több politikus is sikeres érettségi vizsgát kívánt a diákoknak, köztük Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, aki saját tabló képét is megosztotta gondolataihoz. „Ma minden érettségizőnek tudnia kell: nincsenek egyedül. Ott áll mögöttük egy csomó szerető ember – szülők, tanárok, barátok – akik szorítanak, drukkolnak, hisznek bennük” – fogalmazott a képviselő.
Rajta kívül Szentkirályi Alexandra és Karácsony Gergely is sok sikert kívánt a tanulóknak. Valamint Magyar Péter is kiemelte, azon dolgoznak, hogy a fiatalok „már egy emberséges Magyarországon kezdhessék meg felnőtt életüket”. Hangsúlyozta, hogy ők a jövő és „a haza számít rátok és ti is számíthattok rá”.
Elindult a 2025-ös érettségi szezon
Ahogy arról az Index is beszámolt, idén 1157 helyszínen és több mint 142 ezren – csaknem 30 ezerrel többen, mint 2024-ben – mutathatják meg, hogy mit tanultak az elmúlt években. Az előzetes kalkulációk szerint az írásbeli vizsgák kijavított dolgozatait várhatóan 2025. június 23–24. között lehet megtekinteni. Ekkor van lehetőség az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!