Orbán Viktor a közösségi oldalán közölte, hogy véget ért a Védelmi Tanács ülése. A kormányfő szerint új szakaszba lépett a konfliktus azzal, hogy az Egyesült Államok bombázta Iránt.
A konfliktus bár földrajzilag messze van tőlünk, mégis három veszélyt hoz elénk, három veszéllyel szembe kell néznünk. Először is a terrorfenyegetettséggel, megvédtük magunkat a migrációtól, ezért mi nem vagyunk bevándorlóország, így a terrorfenyegetettséggel szemben is tudunk majd így eredményesen védekezni. Figyelnünk kell a migrációs nyomásra, minden közel-keleti konfliktus után megnövekszik a nyomás a déli határainkon, a belügyminiszternek erre figyelnie kell, erre ma utasítottam is, és végül szembe kell néznünk az energiahordozók árának további emelkedésével, ez most egy komoly veszély
– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ezért el kell vetni Brüsszelben az orosz energiára vonatkozó tilalmakat, mert épp elég nekünk a háború energiahordozókra gyakorolt negatív hatása.
Összeült a Védelmi Tanács
Orbán Viktor a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt összehívtaa a Védelmi Tanács ülését. A miniszterelnök szerint az iráni–izraeli háború hatásai el fogják érni Európát: tüntetésekre és növekvő terrorfenyegetettségre kell felkészülnünk.
„Mi kedvezőbb helyzetben vagyunk, mert nem engedtük, hogy bevándorlóországgá tegyék Magyarországot. A szükséges lépéseket megtesszük, hogy továbbra is garantáljuk Magyarország békéjét és biztonságát” – jelentette be közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Amerikai Egyesült Államok megtámadta Iránt. Donald Trump elnök először a social mediában, majd hivatalosan is bejelentette: az éjszaka az amerikai légierő sikeres támadást hajtott végre három iráni nukleáris létesítmény, Fordo, Natanz és Iszfahán ellen. Az amerikai elnök azt mondta, hogy az iráni atomprogram legfontosabb létesítményei ellen intézett légicsapás „lenyűgöző katonai sikerrel” végződött.
Az előzmények
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!