Orbán Balázs csütörtökön a Ludovika Szabadegyetemen tartott előadásában a világrendszer átalakulásáról mondta el véleményét.
„A nemzeti jobboldal hosszú évek óta világrendszerváltásról beszél, egyértelmű, hogy globális méretű egyensúlyi átalakuláson megyünk keresztül, ami mára politikai oldalaktól függetlenül elfogadott tény. Korábban a neoliberális ideológia határozott meg mindent, az új rendszerben azonban a szuverenitás felértékelődik.”
Megvan a kapcsolatunk a világnagyhatalmakkal
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a szuverén, saját tengelyük körül forgó, a régiójukban kulcsszerepet játszó államok lehetnek sikeresek, amelyek sajátos politikai és gazdasági modellt hoznak létre.
„Ugyanakkor nem szabad levágnunk magunkat senkiről, meg kell találnunk a kapcsolódási pontokat a nagyhatalmakkal” – folytatta Orbán Balázs, majd hozzátette, Magyarország idejében lépett, és megalkotta a saját stratégiáját, hiszen megvan a kapcsolat mindegyik világnagyhatalommal, Oroszországgal energetikai, Kínával gazdasági és infrastrukturális, az Egyesült Államokkal pedig a katonai és gazdasági mellé politikai együttműködés épült ki.
A politikai igazgató úgy látja, hogy Európa ellentétes irányba halad, geopolitikai konfliktusokkal, szankciós politikával és indirekt konfrontációkkal elvágta magát a nagyhatalmaktól. Orbán Balázs szerint Donald Trump visszatérésével földrengésszerű változás következett be, az amerikaiak is belátták, hogy a liberális alapokon szerveződő politika nem szolgálta az érdekeiket.
„Mi már régóta azt mondjuk, hogy nem elvek, hanem érdekek alapján kell együttműködni országokkal. A Biden által vezetett Egyesült Államok és Európa között hiába volt ideológia egyezés, az amerikai stratégia az orosz–ukrán háborúban Európának nem volt megfelelő, ami többek között a versenyképesség hanyatlását okozta. Trump belépésével az Egyesült Államok stratégiája megváltozott, Európa pedig ott maradt a geopolitikai káoszban. Az európai elit a háború folytatását erőlteti és elmélyíti a konfliktusokat Oroszországgal.”
Meg kellene érteniük, hogy ez zsákutca, és minél mélyebbre menetelünk benne, annál nagyobb veszteségeket szenvedünk el. Európa vakon, szemellenzősen követi a háborús tervet, amibe még több energiát akarnak belerakni. Ezt teljes öngyilkosságnak tartom, egyetlen érvet sem tudok felsorakoztatni amellett, hogy ez miért jó. Ebből mentálisan és emocionálisan is ki kell maradnunk, nem […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/05/08/orban-balazs-europai-unio-haboru-magyar-peter/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!