A budapesti Szent Imre Kórház kápolnájában végzett magával egy beteg férfi – írja a Blikk. Rokonai már karácsony előtt bekísérték az intézménybe, ugyanis aggódtak, hogy kárt tesz magában, mivel korábban egy búcsúlevelet találtak a szobájában.
Úgy tűnt, hogy a férfi állapota a pszichiátriai osztályon gyorsan javulni kezdett. Egy ott dolgozó informátor a lapnak elmondta, hogy a férfi sokat sétált, beszélgetett a többi beteggel, és még egy idős hölgyet is próbált felvidítani egy rajzzal.
„Tőlem is gyakran megkérdezte, hogy érzem magam, hogy vagyok, és mindig megköszönte a munkámat. Mindenki megkedvelte ebben a néhány napban” – tette hozzá a forrás.
Végül a férfit az év utolsó napján kiengedték a kórházból, viszont már másnap visszatért, szemmel láthatóan sokkal rosszabb állapotban. Az informátor megemlítette, hogy a kórházban azt beszélték, hogy talán a férfi gyógyszereit állították be rosszul, és azért esett vissza ennyire gyorsan.
A szemtanúk másnap látták utoljára, mikor a férfi felkelt, felöltözött, majd kiment az osztályról. Ezután a kápolnába mehetett, ahol egy oltár melletti kötélkorodból vett ki egy darabot, azt átvetette egy gerendán, és végzett magával. A […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!