Szeptember elseje óta megy az ütős vasárnapok néven ismert Sztárbox – immár harmadik – szériája a televízióban és a különböző közösségi csatornákon. Arról azonban, hogy pontosan mit is látnak a nézők, erősen megoszlanak a vélemények. Az NMHH Médiatudományi Intézete a közelmúltban a Szabályozott valóságkonstrukció – szerepek, normák, stratégiák a ValóVilág 11-ben című tanulmánykötet megjelenése apropóján egy sajtóbeszélgetést is tervezett, melyre előadóként András Krisztina sportközgazdászt, egyetemi oktatót is meghívták, aki a televíziós szórakoztatás vonatkozásában a Sztárbox mögött meghúzódó jelenségeket és hajtóerőket is tanulmányozta.
A kötet bemutatója 2024. október 26-án lesz, s bár a háttérbeszélgetés elmaradt, a szakember az Indexnek megvilágított a műsorszámmal kapcsolatban több fontos összefüggést is.
Nem teljesen világos ugyanis, hogy a Sztárbox inkább a médiaiparhoz vagy a sport világához köthető-e. Az általános logika alapján a rendezvény jogtulajdonosa döntően a kapcsolódó sportági szakszövetség (ellenpéldát jelenthet az autó-motor sport világában a Dakar-rali), ami – egyéb tevékenységei mellett– szabályozza a kvalifikációt, meghatározza a szabályokat, és küldi a bírókat is.
Régről eredő jelenség, hogy a szórakoztatóipar és a látványsport összekapcsolódik, ennek példája lehet a Sztárbox egyfajta hibrid termékként. Izgalmas vizsgálati cél lehet a kapcsolódások szétszálazása.
Az összefonódás egyik meghatározó megvalósulási módja, amikor a sportszervezetek tulajdonosai a médiaiparban is érdekeltek, elég a Forma–1-re gondolni. Ugyancsak az összefonódás egyik jelensége, amikor a figyelem megszerzése és megtartása a széria két műsorszáma közti időre is kiterjed, ami már nem is csak az adott televízió (szerkesztett) köztes megszólalásaiban érhető tetten, hanem az írott és elektronikus sajtó hasábjain, nem utolsósorban pedig a (szerkesztői felelősség nélkül születő) közösségimédia-posztjaiban, -videóiban is. Ez esetben a termékfejlesztés többszereplős, ami felerősíti a résztvevői hangokat.
A figyelem fenntartásának kereskedelmi modellje az USA-ból ered, az ottani Super Bowl többnapos, felvezető programokkal jellemezhető rendezvénye egyfajta mintaként szolgált. Itt a megelőző körítés programjai applikációk használatát és adatok megadását követően „ingyenesek” voltak. A sportturizmust tudatosan élénkítő eseményekért az érdeklődők személyes adataikkal így fizettek. Az amerikai profiboksz-gálák is rendkívül népszerűek, ott fordult elő először (még a Covid-járvány előtt), hogy a fő sportösszecsapást megelőző felhozó rendezvény – ahol influenszerek léptek szorítóba, küzdelmüket pedig a közösségi médiában egy verbális összecsapás vezette fel – nagyobb (nézőszámban mérhető) érdeklődést váltott ki, mint maga a profi gálamérkőzés.
Ennek az a tanulsága – ami a Sztárboxban is megjelenik –, hogy nem feltétlenül kellenek a sportvilágban ismert, hivatásos sztárökölvívók a fent említett figyelem felkeltéséhez és lekötéséhez a sportágban. A ringbe lépők kiválasztásának fő szempontja a résztvevők eddigi tevékenységének figyelemfelkeltő és -lekötő ereje. A szórakoztatóipar és a látványsport szétszálazása kapcsán az is érdekes lehet, hogy a sport által képviselt értékek, úgymint a kemény felkészülés és a teljesítmény összekapcsolódása, a Sztárbox résztvevői esetében megjelenik-e.
A fair play, a tisztesség, illetve az eredmény elfogadása azonban már tovább árnyalja a képet. A hivatásos sportoló és az influenszerbokszoló mérkőzéshez kötődő személyes kommunikációja eltéréseket mutathat. Előbbi esetében a fiatalkortól tartó edzések és versenyek tanulási, példakövetési folyamatai mind a fair play irányába mutatnak, míg az influenszerek esetében a nem épp sportszerű megnyilvánulások is részei lehetnek akár e kereskedelmi terméknek.
Sztárbox vagy celebbox?
Számottevő jelentésváltozáson ment keresztül az elmúlt 30 évben a sztárság fogalma. A napi sajtó rendre celebek bokszolásáról ír, és így teszi helyesen. A sztár ugyanis azt jelenti, hogy valaki a maga területén kiemelkedő teljesítményt nyújt, és mindez pozitív értékekhez kapcsolódik. Nem mond ellent ennek Dennis Rodman, a „Féreg” esete sem, aki nem véletlenül kapta ezen becenevet, de sportolói, a kosárlabdában megmutatkozó teljesítménye vitathatatlan volt. A szereplő celebek azonban az ökölvívás területén nem tudnak ilyet felmutatni, azaz nem bokszsztárok. A sportnak az a […] A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE! Forrás: *Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
https://index.hu/belfold/2024/09/28/sztarbox-influenszer-sport-szorakoztatas-kutatas/