Az esemény leírása szerint „forró, száraz nyarunk lesz. A hőség és az aszály egyfelől, a választási év, az előző nyár óta megszűnt politikai uborkaszezon, és a szűkülő szabadságjogok mind ebbe az irányba mutatnak”. Az MKKP Zöldkutya csapata ezért a sivatagosodás és az aszály elleni küzdelem világnapjához illeszkedve hirdette meg a Nemzeti Porhintés Hetét, amelynek záróeseménye volt a Porfesztivál.
Az MKKP a Kossuth Lajos térre több pultot és sátrat is felállított, néhány tucat résztvevő forgolódott a helyszínen. A talán legemblematikusabb installáció a „Homokmagyarország” névre keresztelt homokozó volt.
A Délibáb sátorban a témához kapcsolódó fotókiállítást lehetett megtekinteni, közzétettek a klímaváltozással foglalkozó ismeretterjesztő plakátokat, miközben a Kossuth Lajos tér köveire krétával fákat rajzoltak, így emlékezve a parlament környékén kivágott fákra.
Az esemény erősen szakmai része az Oázis sátor programja volt, ahol szakemberek (Neulinger Ágnes és Vasárus Gábor) beszélgettek többek között a klímaváltozásról. A szakmai diskurzust azért megszakította némi sámántánc – a résztvevők egy sámánnak öltözött nő vezetésével szimbolikusan a lábukkal próbálták feltörni a Kossuth Lajos tér köveit, és esőtáncot járni.

17
„Tudományos vízdiplomata, faölelgető”
Az eseményen rövid beszédet mondott Kampány Richárd, aki úgy mutatta be önmagát, mint az óperenciás tengeren túl is ismert, elismert tudományos vízdiplomata, faölelgető.
A cél felhívni a figyelmet az aszály súlyosságára és Magyarország elsivatagosodására. Az egyéni szinttől az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!