„2024. február 16-án megkezdődött a rendszerváltozás. Ha 50 év múlva a történészek elkezdik keresni az Orbán-rendszer széthullásának kezdő dátumát, az általatok szervezett gyermekvédelmi tüntetést jelölik majd meg. Ebben biztos vagyok. Talán ti tavaly »csak« egy nagyobb tiltakozást akartatok tartani, de történelmet írtatok” – írja Facebook-oldalán Vona Gábor.
A Második Reformkor elnöke felidézte, hogy Orbán Viktor a felcsúti kisvasutat kritizálókkal kapcsolatban azt mondta, hogy „ha nem tetszik nekik, majd megépítjük Bicskéig”. A politikus szerint ez a mondat a rendszer lényege: ha nem tetszik az embereknek, amit a kormányfő gondol, akkor az embereket meg kell büntetni, hogy megtanulják a helyüket. „Milyen szimbolikus, hogy épp a bicskei gyermekotthonnál siklott ki ez a kisvasutas gondolkodás…” – tette hozzá.
Mindenki tudja, hogy ennek a rendszernek a második embere és szellemi irányítója Rogán Antal. A rendszer mindenre kész aljassága pedig nem valami véletlen, hanem egy jól megtervezett, ipari módon levezényelt stratégia, amelyet ő irányít. Már nagyon sokszor meg kellett volna buknia, de Orbán mindig felfelé helyezte, nem véletlenül. Ha ő bukik, a rendszernek is vége. Talán tavaly Novák Katalinnak és […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!