Perintfalvi Rita azzal kezdte bejegyzését, hogy meglátása szerint a hazai közélet megnyilvánulásai kihatnak a lakosság viselkedésére is, „hiszen a politikusok viselkedési mintákat is adnak, nevelnek vagy éppen züllesztenek”, ez kihat a közerkölcsre, hogy miként bánunk egymással a hétköznapokban. Történetét azért tette nyilvánossá, mert tudja, hogy ilyesmi bármelyik nővel (és férfival is) megtörténhet Magyarországon. Szavai szerint még mindig az események hatása alatt áll, ugyanakkor példaértékűnek nevezte a buszsofőr és a rendőrök viselkedését.
Mint írta, szombaton a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon civil nagykövetként kísért egy filmet, ezt követően 23 óra körül szállt fel egymaga a 133E jelzésű buszra a hátsó ajtónál. Zsúfolásig tele volt ekkor a járat, leülni ezért nem tudott, csak beljebb lépett, hogy helyet adjon az újabb felszállóknak. Meglepetésére egy ittas férfi megindult felé, és felemelte jobb kezét. „Nyomult, és fogdosott a mocskos kezével” – részletezte a történteket, amik annyira felzaklatták, hogy minden részletet nem tud pontosan felidézni.
Bekapcsolt a vörös lámpa. A veszély. Erre nagyon hangosan, iszonyú erélyesen rákiabáltam, hogy azonnal lépjen hátra, és engedjen ki engem ebből a szorításból! De nem akart hátralépni, hanem elkezdett ordítani egyenesen bele az arcomba. Amit el tudtok képzelni nőgyalázást, agresszív verbális brutalitást, az minden benne volt
– osztotta meg közösségi oldalán, majd elmondta, hogy a hangereje fokozásával próbálta megvédeni magát, és a körülötte lévő utasoktól kért segítséget. „Persze a döbbent pillantásokon kívül nem volt semmi válasz.” Éppen ezért magának kellett kiszabadulnia szorult helyzetéből a zsúfolt buszon, ahogy kinyílt a megállóban az ajtó, a járatról leszállva még a továbbindulás előtt a sofőrhöz tudott szaladni, aki a körülményekhez képest nyugodt magabiztossággal kezelte a helyzetet. Leállította a motort, és megkérte a férfit, hogy hagyja el a buszt, a zaklató erre nem volt hajlandó, így rendőrt hívtak hozzá. Az egyik férfi utas ugyan felajánlotta, hogy leszállítja a problémás személyt, de a járat vezetője inkább a hatóságra bízta ezt, a további […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/02/02/zaklatas-budapest-busz-teologus/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!