„Kedvcsináló kismama-szépségversenyt hirdetek fényképpályázaton A gyermek áldás címmel az egy évi jövedelmem felajánlásából és exkluzív díjakkal, miután soha olyan kevés gyermek nem született Magyarországon, mint tavaly, miközben az abortusz a vezető halálok, sőt már újszülöttek megölését is törvényesítené az abortuszlobbi” – közölte Novák Előd a Facebook-oldalán.
Mint írta, „a pályázat célja a legszebb női hivatás, az anyaság megbecsülése, a várandósság szépségének bemutatása. Már »3D-s, 4D-s és 5D-s« babaultrahangképek készítését is hirdetik, de a kismamafotózás még nem olyan elterjedt, mint amennyire a kismamák megérdemelnék”.
„Az első helyezett 300 ezer forintos pénzjutalom mellett családjával hazánk legcsaládbarátabb szállodájában és élményrészlegeiben tölthet el egy hétvégét félpanziós ellátással a Kolping Hotel jóvoltából. A második díjazott 200 ezer forintot és a makói Hagymatikum élmény- és gyógyfürdőnek köszönhetően egynapos családi belépőt kap korlátlan fogyasztással, a harmadiknak pedig 100 ezer forint mellett az Ópusztaszeri Csillagösvény Labirintus Öko Élménypark ad családi belépőt a világ harmadik legnagyobb útvesztőjébe és a többi játékhoz” – tette hozzá.
Szólni sem kell róla a kismamának, anélkül is be lehet küldeni a fotóját
A pályázati leírásba ezután került be egy olyan mondat, ami (a Facebook-poszt alatti hozzászólásokat, illetve a reakcióként született újabb posztokat elnézve) sokaknál kiverte a biztosítékot.
A fényképpályázatra várandós nők fotói küldhetők (akár évekkel korábbiak is), de látszódhat más személy is rajta (főként családtagok). Hozzátartozóról titokban is nyújtható be fénykép, díjazás esetén előzetesen egyezteti a zsűri a megjelenést az érintettel
– írta Novák Előd, aki február 17-ig várja a fényképeket a Facebook-posztban megadott e-mail címre.
Végül azt is elárulta, hogy a zsűri tagjai „a Magyar Életért díj kitüntetettjei” lesznek, akiknél azt is felsorolta tételesen, hogy hány gyermekük van:
- „A Fölszállott a páva 2015-ös gyerekkiadásának győztesei, a Haraszti ikrek tízgyerekes szülei, Haraszti Gáborné és férje,
- dr. Téglásy Imre abortusztúlélő, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!