Összebilincselt kézzel, vezetőszáron kísérték ki a rendőrök a tatabányai bíróságról azt a sárisápi férfit, aki megkötözött, majd szexuálisan bántalmazott egy tízéves kislányt. A korábban lopásért másfél évig börtönben ülő férfi tíz nappal szabadulása után a gyanú szerint újra bűncselekményt követett el, amikor elcsalta, fához kötözte az iskolás kislányt, majd erőszakoskodott vele.
A nyomozási bíró pénteken egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. Az eljárás eddigi adatai alapján megállapítható, hogy a gyanúsított a bűncselekmény elkövetését követően a hatóság elől elrejtőzött, ezért feltételezik, hogy a továbbiakban is így tenne.
Benkő Péter színész jól ismeri a gyanúsítottat, azt mondta, a férfi édesapja a halálos ágyán bízta rá fiát.
Kért minket, hogy vigyázzunk erre a gyerekre, így kerültem vele kapcsolatba, nem voltak még jelei akkor annak, hogy teljesen használhatatlan tagja lesz a társadalmunknak, próbáltunk rajta segíteni, de aztán olyan szinten lett alkoholista, hogy semmi más nem érdekelte már
– számolt be a színész az <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!