Budapest már júliusban fizetésképtelenné, azaz működésképtelenné válhat, ha a szerdai közgyűlésen ismét elutasítják a likviditást segítő intézkedéseket – írja a Népszava. A lap beszámolója szerint a tizenegy fős bizottságból ketten meg sem jelentek.
Mint írják, a bizottság elnöke, Vitézy Dávid nem szavazott az ügyben, továbbá Barna Judit bizottsági alelnök és a Tisza Párt képviselője sem. Utóbbi hiányolta a csomagból a jelenlegi költségvetés felülvizsgálatát. Illetve többen is tartózkodtak – két fideszes és egy tiszás –, az előterjesztést pedig csak a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutya Párt támogatta.
A lap emlékeztet, hogy a bíróság által megítélt azonnali jogvédelem csak augusztus végéig tart. „A Fővárosi Törvényszék felhívta a figyelmet, hogy a fővárosnak számos likviditást segítő lépést kell megtennie ahhoz, hogy Budapest augusztus végéig kihúzza.” A városvezetés ennek szellemében állította össze a túlélőcsomagot, amely három fő elemből áll:
- A Kúria korábbi döntése értelmében módosítani kell az idei fővárosi költségvetést, mivel a jelenlegi június végén hatályát veszti. A városvezetés csak technikai jellegű változtatást tervez.
- Nyolcvanmilliárd forintra emelnék az önkormányzati hitelkeretet, amivel fenntartható lenne a fővárosi önkormányzat és cégeinek fizetőképessége a nyár végéig.
- Értékesítenék a BKK és a BKV 65 milliárd forint értékű követelését.
Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a lapnak azt nyilatkozta a túlélőcsomagról, „ha a közgyűlés nem szavazza meg, akkor a város maga ugrik bele abba a kútba, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!