A Belügyminisztérium korábban „életvitel-ellenőrzést” rendelt el a gyermekvédelemben dolgozóknak.
A szociális munkásoknak egy nyomtatványon kell a kifogástalan életvitelüket bizonyítaniuk, sőt a velük egy háztartásban élő felnőtteknek is vállalniuk kell, hogy életvitelüket bármikor vizsgálhatja a „rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve”, vagyis a Nemzeti Védelmi Szolgálat.
A Népszava megszerezte a Belügyminisztérium Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum memorandumát, amelyen az ágazat több problémája is szóba került. Horváth Tamás Balázs, a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársa arról beszélt az eseményen, hogy tavaly 13 480, gyermekvédelemben dolgozó személyt vizsgáltak, ebből 13 400 személy esetében fejezték be a folyamatot, és 75 esetben állapítottak meg kifogásolható életvitelt, a további 5 esetet felfüggesztették.
Az NVSZ munkatársa viszont arról is beszélt, hogy idén az első két hónapban 596 dolgozó vizsgálata fejeződött be, ebből 540 volt kifogástalan életvitelű. Azaz idén arányaiban jóval több a kifogásolható eset, és sokan meg sem várják a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/05/05/gyermekvedelem-eletvitel-ellenorzes-vizsgalat/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!